Önkormányzati képviselői mandátumáról azért még nem mondott le a Párbeszéd kegyeletsértő politikusa
– írta korábban egy zárt Facebook-csoportban Gér Mihály egy szörnyű, halálos kimenetelű balesetet követően. A baloldali politikus hat évvel ezelőtt az Andrássy úton – önhibáján kívül – elgázolt egy fiatal párt. A balesetben a fiú elhunyt, a lány súlyosan megsérült.
Bár a Párbeszéd által indított, ám a teljes szivárványkoalíciót, így Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltet is maga mögött tudó, Pest megye 10-es számú egyéni választókerületében indulni szándékozó Gér visszalépett országgyűlési képviselőjelöltségétől – helyette Karácsony Gergelyék állatvédelmi témákban illetékes megbízottjukat, Zugló alpolgármesterét, Szabó Rebekát indítják –,
Gér kegyeletsértő kommentjeinek napvilágra kerülése után közleményt adott ki. Ebben jelezte: mondatait közvetlenül a balesetet követően, „sokkhatás” alatt írta, és ugyan szavaiért már bocsánatot kért, be kell látnia, kampánya folytatása súlyos terhet róna rá, pártjára és az ellenzéki összefogásra. Az albertirsai önkormányzati képviselő azt kérte a sajtó képviselőit, ne keressék e témában. Hasonlóképp a Párbeszéd, amely kommünikéjében azt is hozzátette, hogy Gér „aktivitása, szociális érzékenysége révén megbecsülésnek örvendett körzetében, önkéntesként számos balesetnél, tűzesetnél nyújtott segítséget, több ember életét is megmentette”.
Elhatárolódnának az albertirsaiak, a polgármester meglehetősen szűkszavú
Az albertirsaiaknak nemigen tetszik, hogy Gér Mihály megtartotta önkormányzati mandátumát. Ennek, valamint a történtek ellenére a város első embere, Fazekas László nem határolódott el a baloldali képviselőtársától. Közleményében jelezte: Gér visszalépése kizárólag a képviselőn múlik.
Fazekas bejegyzése alatt az Albertirsa Konzervatív Hangja Facebook-csoport létrehozója a következőket írta:
„Ez egy nesze semmi, fogd meg jól közlemény, ami pusztán arra jó, hogy elmondhassa: mégis írtam valamit. Eddigi évek azt mutatták, hogy Önnek van véleménye, műszaki tekintetben, empatikus és emberi értelemben is, a mindennapok kérdéseiben is. Pont ebben, a várost és a lakók mindennapjait alapjában érintő kérdésben ne lenne? Saját álláspontja? Nem ezt vártuk.”
A moderátor felhívta a városvezető figyelmét, Gér védekezése – amely szerint a balesetet követően, sokkos állapotban írta kommentjeit – nem állja meg a helyét, mert a politikus a „képek tanulsága szerint két órán át posztolt, mindezt szinte kifogástalan nyelvtani pontossággal. (…) Ezt egy PTSD-s, sokkos ember nem tudja megtenni, ha valóban megérintette az, ami történt!”
Majd feltette az alábbi kérdéseket: „Polgármester úr, valóban helyesnek gondolja mindezek fényében, hogy Ön csak ennyit reagált? Arról esetlegesen van véleménye, ha valaki nem alkalmas a támogató pártjai szerint képviselő-jelöltségre, akkor vajon alkalmas-e a képviselőségre? Mennyiben tartja Ön méltónak Albertirsa városházához és képviselőtestületéhez Gér Mihályt?
Albertirsán február utolsó hetében ül össze a döntéshozó grémium.
Képek forrása: Facebook
Összesen 46 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Albertirsán baloldali polgármester.......gondolta a fene. Azt hittem, hogy a többség normális.
Bejelentkezés