A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége Facebookon közzétett közleményükben ítélték el a baloldal miniszterelnök-jelöltjét, mint írják, „ismételten Márki-Zay Pétertől hangzott el egy olyan kijelentés, amelyet a vak emberek sértőnek érezhetnek”. A szervezet egy Márki-Zay által mesélt viccre utalt, amelyben a politikus vak emberekkel sem tűnt túlságosan együttérzőnek. Erről részletesebben ide kattintva olvashat.
Úgy véljük, remek humoristáink vannak, akik a szórakoztatást magas szinten művelik, így a magyar közönség szerencsére nincs rászorulva arra, hogy a politikában szerepet vállalók viccmesélésre adják a fejüket”
– írták, egyúttal sajnálatukat fejezve ki, hogy a választási kampány „felfokozott hangulatában egyes politikai tömörülések, illetve jelöltek részéről – gyakran akár csak a vicc kedvéért – elhangoznak olyan mondatok, amelyek egy-egy társadalmi csoport számára sértőek.