Fogyatékos újságírókról és Fidesz-ügynök kommentelőkről beszélt Márki-Zay Péter a vasárnapi bejelentkezésében

2022. január 23. 18:45

Márki-Zay továbbá egymillió forintot ad annak, aki bizonyítja, hogy ő Indiába küldte volna az embereket szemorvoshoz.

2022. január 23. 18:45
null

Újra itt a vasárnap este, újra itt van Márki-Zay Péter videós hétértékelője. A baloldal miniszterelnök-jelöltjének bejelentkezéseit – megannyi botrányos kijelentés után – a múlt héten terelte mederbe a stábja, amikor az ATV-től igazolt Simon Andrással beszélgetett, előre meghatározott témákban.

Azonban Márki-Zay koronavírus-tesztje a hét közepén pozitív lett, így most Péterfi Judit az éteren keresztül igyekezett moderálni a beszélgetést, amely nem indult zökkenőmentesen:

a gyanútlanul odakeveredő néző több percig azt nézhette, ahogy Márki-Zay és Péterfi a hangtechnikáról beszélgetnek, és azt próbálják megoldani.

Mikor ez sikerült, Péterfi Márki-Zay hogylétéről érdeklődött. A miniszterelnök-jelölt elmondta, hogy reményei szerint a holnapi tesztje már negatív lesz, és visszatérhet a kampányba. Egyben köszönetet mondott a helyette beugró ellenzéki politikusoknak, köztük a választás dátumát egyből el is tévesztő Fekete-Győr Andrásnak.

A következő téma a 2018-as hódmezővásárhelyi és a mostani kampány összehasonlítása volt, ebből az derült ki, hogy négy évvel ezelőtt mindössze három emberrel ment kampányolni Márki-Zay, és gyakran a felesége vezetett.

Rátérve az aktuális kérdésekre, Márki-Zay arról beszélt, hogy felismerte, hogy a közös listás helyek mennyire fontosak voltak a pártoknak, és

amint elengedte a hetedik frakció tervét, mennyivel könnyebben mentek a tárgyalások.

„A mi számításaink szerint több ellenzéki szavazó van az országban, az a kérdés, hogy elmennek-e?” – jelentette ki Márki-Zay, hozzátéve hogy ha a politikusok egymással veszekednek, akkor nem mennek el, és nem lesz kormányváltás. Szerinte a nehezén már túl vannak, és meg kell őrizni az egységet, amit – úgy véli – a Fidesz akar megbontani. Szerinte a Facebookon kommentelő, ellenzéket szidó,

valamint a betelefonálós műsorokban a baloldalt kritizáló ellenzékiek „Fidesz-ügynökök”.

Ezután a vírushelyzetről beszélt, és elmondta hogy ők nem tennék kötelezővé az oltást, és a negyedik oltást sem tartja jó ötletnek. Szerinte a Fidesz az ellenzékre uszította a „náci-tagozatot”, azaz a Mi Hazánkat. Elmondta: aki Toroczkaiékra voksol, az elvesztegeti a szavazatát, majd megjegyzést tett arról, hogy sok oltásellenes politikus beoltatta magát és a gyerekeit is (!), de neveket szokása szerint nem mondott. 

Péterfi Judit következő témája az egészségügy volt. Márki-Zay szerint hazudik, aki azt állítja, hogy privatizálná az egészségügyet, sőt, egymillió forintot is felajánlott annak, aki bizonyítja, hogy ő Indiába küldte volna szemorvoshoz a magyarokat. ( Mi a pénzt meghagynánk kommentelőinknek, segítségül idetesszük Márki-Zay erről szóló kijelentését, ezt lehet tehát küldeni a közös miniszterelnök-jelöltnek egymillió forintért.)

Én azt mondtam, hogy Szeged. Nem India, Szeged. Elnézést kérek, de hogy ha annyira fogyatékosok szegény fideszes propagandisták, – és a fogyatékos az nem jó szó, mert a fogyatékosokat szeretjük – nyilvánvalóan az ő szellemi képességük, nem azt mondom, hogy tökéletes, de nem a szellemi képességükkel van baj, hanem a végtelen aljasság és gonoszság jellemzi ezt a tolvajtársaságot” – mondta Márki-Zay.

Az egészségügyes monológ végén a következő párbeszéd játszódott le Péterfi és Márki-Zay között:

Péterfi: És még megélhetési válság is van.

Márki-Zay: Igen.

Péterfi: Tudnál erről valamit mondani?

A beszélgetés szokatlanul hosszúra nyúlt,  – Simon András 40 perc alatt elintézte a múlt héten – Péterfi Judit körülbelül háromszor próbálta meg lezárni a bejelentkezést, amely végül több, mint egy óráig tartott. 

 

 

 

Összesen 365 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Janesz
2022. január 25. 04:22
Hamár ennyire nyalod a amerikaiak seggét miért nem ott éled az életed ?,ezért kár volt kint tanulni ,dolgozni ! csak a böszmeség ami rádragadt.
Turius
2022. január 24. 13:11
"...mert a fogyatékosokat szeretjük..." Hmmm... Szóval a saját választóit is szidja MZP.... Na így kell kampányolni!
Aragorn
2022. január 24. 12:13
MZ/X totálkáros lett. Egyik mondatában azt kéri számon a kormányon, hogy miért nem követte "laboratórium-Ausztriát", a másikban meg azzal próbálja sározni OV-t, hogy kötelezővé tette/teszi az oltást! Ez nem hallott róla, hogy Ausztriában tették kötelezővé??? Viktor meg elmondta, hogy NEM tesszük kötelezővé??? Komolyan, ez már katasztrófa, ami e téren is folyik... semmi gátlás, és mindegy, ki mit mond, mert az emberek egy része csak azt hallja meg, ami neki tetszik. És ez oldalfüggetlenül a sajtó-média sara. MZP nem mondta Kiszomboron, hogy be akarja zárni a sürgősségi és szülészeti osztályokat, és nem küldte Indiába szemorvoshoz a magyarokat. Legyen már elég ebből a hülye társasjátékból, hogy ki tud nagyobbat hazudni a másik fél lejáratásában!!! Orbán Viktorról igazat kell mondani, és az meggyőző lesz a választók számára. És MZP pont elég ostobaságot beszél magától is, nem kell tupírozni, csak megmutatni, úgy, ahogyan elmondta!
Varbaro
2022. január 24. 11:53
Sziasztok Valaki megkapta már az 1millio ft-ot?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!