Betört Moszkvába az ukrán haderő – tűz alá került az orosz főváros

Ukrajna dróntámadást indított Moszkva és több orosz régió ellen, a légvédelem 14 drónt semmisített meg, áldozatokról egyelőre nincs hír.

Dmitro Kuleba pánikkeltéssel vádolta Washingtont.
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter arra kérte a lakosságot, ne vegye figyelembe az „apokaliptikus jóslatokat” egy küszöbön álló orosz invázióval kapcsolatban – írja a Portfolio a Reutersre hivatkozva. Ukrajnának erős hadserege van, példátlan nemzetközi támogatás áll mögötte, az ukránok pedig hisznek hazájukban – írta a külügyminiszter Twitter-bejegyzésében. Az ellenségnek kellene félnie tőlünk, nem nekünk tőlük – írta Kuleba.
Hozzátették: Kuleba bejegyzése azután íródott, hogy amerikai tisztviselők azt mondták, Oroszország az Ukrajna lerohanásához szükséges katonai erő 70 százalékával már rendelkezik az ukrán határ közelében. Joe Biden amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, Jake Sullivan szerint pedig Moszkva bármelyik pillanatban katonai hadműveletet indíthat Ukrajna ellen. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a múlt héten Kulebához hasonlóan nyugtatta a kedélyeket, mondván,
Washingtont és a médiát pedig azzal vádolta, hogy pánikot kelt, ami kedvezőtlenül hat az ukrán gazdaságra. Különböző fővárosoknak különböző forgatókönyvei vannak, de Ukrajna bármilyen fejleményre készen áll – írta az ukrán külügyminiszter.
Nyitókép: MTI/AP/Efrem Lukackij