A főpolgármester ugyanakkor kijelentette, Barts kiváló szakember,
akinek korábbi érdemei miatt, és mivel soha semmilyen korrupciós vád nem érte korábban, jár még egy esély. A vizsgálóbizottság legutóbbi ülésén pedig ezzel kapcsolatban azt mondta Karácsony: Barts nem okozott anyagi kárt a városnak, neki viszont politikai kárt igen, de ezen túl tud lépni, mert a vezérigazgató profi módon irányítja a céget. A vezérigazgató által tavaly novemberben, a főpolgármester számára készített igazoló jelentésben azt közölte: 2021. május 5-én találkozott potenciális ügyfelekkel, akik az orosz Rahimkulov család képviselőjének mondták magukat. A találkozón Gansperger Gyula és Berki Zsolt is részt vett. Utóbbiról a vagyonkezelő vezérigazgatója azt írta, több alkalommal is közvetített befektetői érdeklődést a vagyonkezelő felé.
A Magyar Nemzet kérdésekkel fordult a Főpolgármester Hivatalhoz, azt tudakolva, mennyi jutalmat kapott Barts Balázs, a vagyonkezelő vezetője, így fizetik-e ki a jutalékát, amiről az Anonymus által a sajtóhoz eljuttatott hangfelvételeken lehet hallani, és nem tartják-e ellentmondásosnak, hogy egy olyan ember kapjon jutalmat az év végén, aki fegyelmit kapott? Válaszokat egyelőre nem kaptak.