„Néhány nappal az előválasztás után, az akkori események fényében írt cikkemben már felsoroltam öt olyan szempontot, amitől fájhatott (volna) Orbán Viktor feje. Ezek többsége akkor még az ellenzékkel kapcsolatos pozitív változásról szólt (a tematizációs verseny megnyerése, M.-Z.P. újdonsága és lendülete, az ellenzéki tábor elszántsága), de azóta eltelt két és fél hónap, és a dolgok nagyot változtak. A győztes miniszterelnök-jelölt megtalálása után az ellenzéki kampány megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan módon leült, és azóta sem talál magára. Talán van némi túlzás a hasonlatban, de olyan, mintha az összefogás egy szép ütéskombináció végén földre vinné az addig magabiztos bajnokot, a NER-t, arra rá is kell számolni, és amikor a csarnokban már mindenki önkívületi állapotban, állva várja, hogy folytatódjon a kiütésig tartó menetelés, akkor az edző bedobja a törölközőt, és kivonulnak a ringből. A nézőtéren egy ideig mindenki bizakodik, azt hiszi, ez csak a show része, biztos valami nagy dobás készül, és nemsokára jön a diadalmas visszatérés, de amikor már sokára nem jön, itt-ott füttyszót is hallani. A nemrég még tomboló közönség csalódott moraja csak fokozódik, mire végül visszatér az összefogás, bemegy a ringbe, és ott a NER és a saját szurkolói teljes megdöbbenésére elkezdi önmagát püfölni.
Hogy mi történik pontosan, mi húzódik a háttérben, arra éppen az előző írásomban próbáltam választ találni, ma arra teszek kísérletet, hogy megvizsgáljam, melyek lehetnek azok a pontok, amelyek jelenleg a NER gyengéi. A két és fél hónappal ezelőtti helyzethez képest már nem az ellenzék tűnik az igazi veszélynek, az számára sokkal inkább külső folyamatokban keresendő.