Kigyulladhatott a levegőben a Ryanair gépe, kényszerleszállást hajtottak végre

2022. január 5. 18:34
A pilóta füstöt érzett a fülkében, emiatt gyanakodtak arra, hogy tűz lehet.

Tizenkétezer méter feletti magasságból leereszkedve kényszerleszállást hajtott végre a Ryanair egyik gépe, mivel a személyzet úgy érzékelte, hogy tűz van a fedélzeten. A járat hétfőn este indult Angliából, Manchesterből a portugáliai Faróba. Egy órával az utazás kezdete után azonban a személyzet közölte az utasokkal, hogy kényszerleszállást kell végrehajtaniuk a franciaországi Brestben, mert tűz üthetett ki a fedélzeten. 

A FlightRadar adatai szerint a gép még a La Manche csatorna felett tizenkétezer méter feletti magasságból kétezer méterre ereszkedett körülbelül hét perc leforgása alatt, majd nem sokkal később sikeresen landolt a francia városban. Itt a helyi tűzoltók megvizsgálták a járművet, de nem találták nyomát annak, hogy tűz ütött volna ki a fedélzeten. 

A Ryanair szóvivője utóbb közölte az esettel kapcsolatban, hogy a járat egy kisebb, technikai jellegű hiba miatt szállt le elővigyázatosságból. A hiba miatt a pilóta füstöt érzett a fülkében, emiatt gyanakodtak arra, hogy tűz lehet. A leszállított utasokat végül egy Londonból érkező repülőgép vette fel és szállította Faróba. A kényszerleszállást végrehajtó gépet azóta megvizsgálták a mérnökök, és ismét működésbe helyezték – közölte a Ryanair. 

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés