Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

A cseh rendőrség ugyan megerősítette, hogy erőszakos bűncselekmény történt, részleteket hivatalosan még nem tudni az ügyben.

Sajtóhírek szerint január elsején, éjfél után három órával nemi erőszak áldozata lett egy 18 éves lány, nem messze a karlovy-i vasútállomástól, egy idősebb, 38 éves nő pedig késszúrásból származó sérüléseket szenvedett. Sajtóhírek szerint egy Németországból a városba érkező, afgán férfi lehet az elkövető.
A cseh rendőrség ugyan megerősítette, hogy erőszakos bűncselekmény történt, részleteket hivatalosan még nem tudni az ügyben. „A legsúlyosabb bejelentés nem sokkal hajnali három óra után történt. Erőszakos bűncselekmény zajlott sor Karlovy Varyban, amelynek során egy személy súlyos sérüléseket szenvedett.

A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfit letartóztatták”
– nyilatkozta Jakub Kopřiva, rendőrségi szóvivő. Hozzátette: az ügy részleteiről igyekeznek a lehető leghamarabb bővebb tájékoztatást is adni.
Nyitóképünk csupán illusztráció. Fotó: DIGICOMPHOTO / SCIENCE PHOTO LIBRA / FCA / Science Photo Library via AFP