Velencei Bizottság: a gyermekvédelmi törvény módosításai nem felelnek meg az emberi jogi normáknak

2021. december 14. 11:53
A szervezet szerint a törvény csak az egyoldalú és elfogult oktatásnak hagy teret, ezzel hozzájárul az LMBT-emberek megbélyegzéséhez és hátrányos megkülönböztetéséhez.

„A Velencei Bizottság mindenekelőtt sajnálja, hogy a törvényt sietősen, a civil társadalommal, az ellenzékkel és más érdekcsoportokkal való konzultáció nélkül fogadták el. Ezzel figyelmen kívül hagyták a Velencei Bizottság jogállamisági ellenőrző listájában és az ellenzéknek a demokratikus parlamentben betöltött szerepéről szóló jelentésben megfogalmazott ajánlásait” – írta az Európa Tanács alkotmányozási kérdésekben tevékenykedő tanácsadó szervezete keddi közleményében.

A testület véleménye

A szervezet szerint „közerkölcs és a kiskorúak védelme nem indokolhatja a születési nemtől eltérő nemi identitás, a nemváltoztatás vagy a homoszexualitás propagálásának vagy ábrázolásának általános tilalmát/korlátozását”.

A testület szerint a törvénymódosításokban használt kifejezések, mint például a „propagálás”, „ábrázolás”, „negatív befolyás” és „homoszexualitás” túlságosan kétértelműek és a rendelkezések nem határozzák meg kellőképpen azokat a körülményeket, amelyek között alkalmazzák őket.

A Velencei Bizottság számos alkalommal hangsúlyozta közleményében, hogy a túlságosan tág és potenciálisan kétértelmű kifejezések vagy fogalmak nélkülözik a jogi szövegek szempontjából alapvető fontosságú pontosságot, és potenciálisan eltérő értelmezéshez vezethetnek.

A Bizottság javaslatokat is tett a módosításra

A tanácsadó szervezet azt a következtetést szűrte le, hogy a gyermekvédelmi törvény csak az egyoldalú és elfogult oktatásnak hagy teret, ezzel hozzájárul az LMBT-emberek megbélyegzéséhez és hátrányos megkülönböztetéséhez. Ahelyett, hogy az állampolgárokat arra ösztönözné, hogy elfogadó módon vegyenek részt a demokratikus vitákban, ideológiailag elválasztott párhuzamos társadalmak létrehozásához járul hozzá.

A Velencei Bizottság ezért több javaslatot is tett a jogszabály módosítására. A címet eszerint úgy kellene módosítani, hogy az ne sugallja azt, mintha az általánostól eltérő szexuális orientáció pedofília vagy a gyermekek elleni támadás lenne. A Velencei Bizottság javaslata az is, hogy a születési nem jogi védelmére vonatkozó bekezdéseket távolítsák el, mivel ezek akadályozzák, hogy a transzneműek szerzett nemi identitását elismerje az állam. A nemváltás, homoszexualitás, születési nemtől eltérő nemi identitás bemutatásának vagy népszerűsítésének tilalmát kimondó szabály eltörlését is javasolja, vagy olyan módosítását, amely csak a pornográf vagy obszcén bemutatást tiltja.

Nyitókép: John Macdougall / AFP

Összesen 224 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Most hol vannak a ballibsi trollok? Várom az érveket, miért is jó az nekünk, ha az aberráltak ovisokat lovagoltatnak a térdükön.

"A Packó Velencei Bizottság felé tett javaslata az, hogy menjetek elmeorvosi vizsgálatra. Vagy ha van köztetek katolikus, az menjen meggyónni ezt a mocskot, amit idehordtatok."

Majd dönt a magyar nép a népszavazáson. Ez a demokrácia, s nem az, ha egy grémium önkényesen felállított konstrukciót kiált ki normának.

Volt egy zseniális és sajnos elfelejtett Ivan Reitman film, "Köszönöm, hogy rágyújtott" (Thank you for smoking). A főhőse egy megnyerő, teljesen immorális amerikai dohányipari lobbista volt, aki a fia iskolájában pl. azzal a szöveggel tartott előadást a munkájáról a gyerekeknek, hogy ő nem a dohányzást támogatja, hanem azt, hogy a fiatalok maguk döntsenek arról, hogy mi jó nekik. A buzilobbi pont ugyanezt a stratégiát követi.

https://www.youtube.com/watch?..

https://www.youtube.com/watch?..

"...mivel ezek akadályozzák, hogy a transzneműek szerzett nemi identitását elismerje az állam."

Mivel világnézetünk szerint "nemet" nem lehet "szerezni", ezért erre az államot senki ne kötelezhesse, hogy nemlétező dolgot ismerjen el, és támogasson adminisztratív módon.

Az, hogy szerintetek lehetséges nemet váloztatni, az a ti problémátok. Oldjátok meg Velencében.

KI
NEM SZARJA
LE
?

Szerzett nemi identitás? Ez miféle marhaság?

A magzati korban kialakult nemet lehet fúrni, faragni, barkácsolni, mentális zavarban szenvedők képzelhetik magukat másnak, de amit a természet kialakított, azt csak a felszínen lehet átalakítani, a sejtekbe kódolt biológiai alapok nem változnak.

A Velencei Bizottság meg az EU többi egylete ezt az LMstb kérdést nézhetné Európa civilizált népessége létszáma szempontjából is. De az egy-két emberöltő problémája és akkor hol lesz már az EU?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés