Európai Bíróság: Egész Európában el kell ismerni a szivárványcsaládokat

2021. december 14. 18:27
Az Európai Bíróság (EUB) úgy döntött, hogy az azonos nemű szülőket és gyermekeiket minden tagállamban családként kell elismerni.

Az uniós bíróság keddi, mérföldkőnek számító ítéletében kijelentette, hogy ha egy ország elismeri a szülői kapcsolatot egy gyermekkel, akkor minden tagállamnak ezt kell tennie a gyermek szabad mozgáshoz való jogának biztosítása érdekében.

 

 

Az ügy azután került a bíróság elé, hogy a bolgár hatóságok megtagadták a születési anyakönyvi kivonat kiadását egy azonos nemű pár újszülött lányának arra hivatkozva, hogy egy gyereknek nem lehet két anyja –írta meg az Euronews. 

A bolgár Kalina Ivanova és a brit gibraltári születésű Jane Jones a 2019-ben Spanyolországban született Sara édesanyjaként van nyilvántartva. De egyik szülő sem spanyol származású, ami azt jelenti, hogy Spanyolországban nem kaphat állampolgárságot, és az 1981-es brit állampolgársági törvény értelmében Jones nem ruházhatja át a brit állampolgárságot a lányára, mivel Gibraltáron született.

Ennek alapján Ivanova bolgár állampolgárságot kért gyermeke számára, amelyet később az azonos neműek házassága és élettársi kapcsolata miatt elutasítottak, mivel ezt Bulgária jogilag nem ismeri el. Ennek eredményeként Sarát a hontalanság veszélye fenyegette, nem kapott állampolgárságot, nem hagyhatta el családja lakóhelye szerinti országát, Spanyolországot, és nem rendelkezett személyes okmányokkal sem, ami korlátozta az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és a társadalombiztosításhoz való hozzáférését. Az EUB viszont kimondta, hogy a gyermeknek bolgár útlevelet kell kiállítani – összegezte az esetet az Euronews.

„Ez egy igazi bizonyítéka annak, hogy az EU az egyenlőség uniója, és várjuk, hogy a szivárványcsaládok mindenki mással egyenrangúan élvezhessék a szabad mozgáshoz való jogokat és más alapvető jogaikat. Fontos, hogy az ítéletet mielőbb végrehajtsák, nem csak Sara baba és családja miatt, hanem más családok miatt is, akik hasonló küzdelmekkel néznek szembe EU-szerte” – mondta Arpi Avetisyan, az ILGA-Europe civil szervezet peres ügyekért felelős vezetője az ítéletet követő keddi beszédében. „A régóta várt ítélet egyértelművé tette, hogy az egyik EU-tagállamban megállapított szülői hovatartozást egy másik tagállam nem vetheti el azzal az ürüggyel, hogy megvédi a nemzeti identitást” – tette hozzá. 

 

 

A két nő közleményében üdvözölte a döntést, mondván, ez „nagy előrelépés az összes LMBT+ család számára Bulgáriában és Európában, ami 100 000-150 000 gyermek életére lesz hatással az EU-ban” – reagált a Facebookon a bolgár LMBT+ jogok védelmével foglalkozó szervezet, a Deystvie.

Fotó: Nicolas Guyonnet / Hans Lucas / Hans Lucas via AFP

Összesen 205 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Megfontolandó a betérés:
Moshe Maya rabbi az izraeli parlamentben leszögezte: a Halakha törvénye szerint a homoszexualitás büntetése: halál.
Forrás: Ze'ev Chafets: Real Torah Judaism, The Jerusalem Report, 1996. január 25, 18.old.

"A Halakha (a zsidó törvény) megszabja, hogy a leszbikust nem kell halállal büntetni, mint a férfi homoszexuálist, sőt még pappal is köthet házasságot. Viszont tettéért fegyelmi büntetés jár: megkorbácsolás."
Forrás: Maurice Lamm: The Jewish Way of Love and Marriage (A szerelem és a házasság zsidó módja), Harper, 1980, 67.old.

Grünberg árja?

Bár az őshonos kisebbségek jogainál lennétek ennyire szorgalmasok...

Akkor írj beadvány a Teremtőnek! Ő ugyanis egy gyermeki lét kötelező feltételeként egy férfi és egy nő nászát jelölte meg. Ennek megfelelően a gyerek egyik fele apai, a másik anyai.
Ebben hol a 2,3,4... anya?

Na. itt van a vörös vonal, amikor az EU hülye jogszabályait bármi áron el kell utasítani. Nekünk a mi alaptörvényünk, mérvadó. Az EU csicskák sem tudják megváltoztatni, bár most már körvonalazódik, miért akarnak, ha úgy alakul feles többséggel, diktatórikus módon alkotmányozni.

Az EU-s jogállamba pedig annyi szar mellé ez is beleférne. Alakul a Negyedik Birodalom, de a liberálnácik most nem az árjákat, hanem az LMBTQ aberráltakat védik.

Egyébként ez is megérne egy népszavazást. Persze, ahogyan azt a hollandoknál láthattuk, a liberális demokraták nem szeretik a demokratikus népszavazást, mert ott alulmaradhatnak.

A kétharmadnak semmi köze ehhez.

Maradjunk annyiban, hogy szerintem a házasság mint olyan csak egy férfi és egy nő között lehetséges és nekem a Pride kampány sem jön be.
Vagyis jogos az ellenállás, de ehhez nem kell a kétharmados gőzhenger, mert annak nem sok köze van a demokráciához, hogy a képviselők -nem törődve a más véleményével- automatikusan megszavaznak mindent amit a Vezérük akar. És egy nem kétharmados kormány mögött is állhat megfelelő támogatás a választók részéről.
Az pedig szerintem nyilvánvaló, hogy akár jobbról akár balról jöhetnek olyan ötletek, javaslatok amiket érdemes meggondolni. A kétharmados gőzhenger esetében viszont szó sincs ilyesmiről, miután ők automatikusan elutasítanak mindent ha Vezér így dönt, ezért ez nagyon nem egészséges felállás.

Az nem ciszhumánus?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés


Ajánljuk még a témában