A családnál nincsen fontosabb közösség
Sándor Lénárd interjúja a Mandiner hetilapban.
Kutatásainak egyik súlyponti területe a jóléti és családpolitikák. Ön szerint milyen szerepet játszhatnak a családok a közösségek és a nemzetek kulturális örökségének megőrzésében és továbbadásában?
Kulcsfontosságút. A konzervativizmus lényege a nem kormányzati intézményekbe vetett hit, amelyeket Edmund Burke közvetítő intézményeknek vagy kis közösségeknek nevezett. A családnál nincsen fontosabb kis közösség. Bár vonakodva, de a progresszívek is elismerik a családok jelentőségét, jóllehet elsősorban az egyének erőforrásainak biztosítására szolgáló eszközként tekintenek rájuk. A családok létfontosságúak a jellem, a jó szokások, valamint az egyének erősségeinek és erényeinek kifejlesztésében. A progresszív baloldal úgy gondolja, hogy mindez magától értetődik, és mindenfajta család azonos eredményeket produkál ezen a téren. A bizonyítékok azonban nem ezt támasztják alá. Az adatok mind arra utalnak, hogy az egyszülős családok kevésbé hatékonyak, mint a kétszülősek.
Milyen veszélyekkel jár a hagyományos családfogalom és családi struktúra megkopása?
Napjainkban gyorsuló ütemben szaporodnak az egyszülős, illetve a vegyes családok. Az apák – különösen a biológiai apák – egyre kevésbé vesznek részt gyermekeik nevelésében. Ez is hozzájárul a férfiszerepek és a férfiasság devalválásához. A társadalomnak ilyetén átalakulása a család meggyengüléséhez és széteséséhez vezet.
Milyen szerepet játszhat az állam ennek a helyzetnek az orvoslásában?
Az Egyesült Államokban friss tapasztalat, hogy a kormány inkább a hagyományos intézmények gyengítése és lerombolása terén szorgoskodik. Vagyis ezzel kapcsolatban nagyon óvatosnak kell lennünk. Amikor a kormányzati politika átveszi a család által hagyományosan vagy szokásosan betöltött funkciókat, a családok szerepe leértékelődik.
Mindezzel együtt milyen pozitív szerepe lehet az államnak egy olyan környezet megteremtésében, amely a kis közösségeket támogatja?
Az államnak valóban van feladata ezen a téren. Nehéz azonban olyan rendszert létrehozni, amely teljes mértékben kiegyensúlyozott a házaspár szülők, az egyedülálló szülők és az élettársi kapcsolatban élő szülők között. Jómagam határozottan támogatnám azt a megközelítést, amelyben a házaspárok részesülhetnek a legkedvezőbb elbánásban. Magyarország ezt az utat járja. Az önök családpolitikája a megszorító bevándorláspolitikával párosulva a magyar népesség növekedését hivatott szolgálni. Minden elismerésem a magyaroké, hogy ezt megtették. Viszont nem vagyok biztos abban, hogy ez a megközelítés politikai szempontból életképes lehet az Egyesült Államokban. Etnikai értelemben ugyanis nekünk nincsen egységes és szolidáris országunk. Emellett a kezdetektől fogva egy sajátos libertárius politikai szellem hatja át hazánkat, az emberek személyes döntéseinek befolyásolása nem az állam feladata. Ennek tudható be, hogy az ország hajlamos lazább bevándorlási politikát folytatni, amely ma kifejezetten kontraproduktív.
Nyitóképen: Rembrandt Harmenszoon van Rijn: Családi portré (1665–68) Fotó: Wikipédia
