Starthoz állnak a francia jobboldaliak

2021. december 14. 12:01
A Nemzeti Tömörülés Marine Le Pent, a konzervatív republikánusok Valérie Pécresse-t indítják, és megméreti magát a francia nyilvánosság fenegyereke, Éric Zemmour is. Körképünk.

Leimeiszter Barnabás írása a Mandiner hetilapban

 

Hosszas viták után zárt, vagyis csak a párttagok részvételével megrendezett előválasztáson jelölték ki a jobbközép Republikánusok (LR) elnökaspiránsát december 1. és 4. között.

 A voksoláson öten mérették meg magukat: Xavier Bertrand, Hauts-de-France régió vezetője korábban az LR jelöltállításától függetlenül biztosra ígérte indulását az elnökválasztáson, végül vetélytársai nyomására mégis beadta a derekát, és részt vett a háziversenyben; Michel Barnier korábbi brexitügyi uniós főtárgyaló, aki eurokrata létére meglepően radikális migrációs programmal keltett figyelmet; a centrista Valérie Pécresse, a jobboldal modernizálásának híve, aki magát „kétharmad Merkelként, egyharmad Thatcherként” írja le; a jelöltsor legkeményvonalasabb tagja, a többek közt a francia Guantánamo létrehozásával kampányoló Éric Ciotti; valamint az outsider orvos-politikus, Philippe Juvin.

Az első fordulóban nagyjából azonos arányban oszlottak meg a szavazatok a négy első jelölt között, meglepetést az keltett, hogy Ciottinak sikerült becsúsznia az élre 25,6 százalékkal, az övénél 0,6 százalékkal szerényebb eredménnyel Pécresse kvalifikált a következő körbe.

Ciotti kampányának hangsúlyos eleme volt, hogy a jelöltek közül

ő az egyetlen, aki a 2017-es elnökválasztás második fordulójában nem szavazott Emmanuel Macronra,

az eredmény pedig a mezei LR-tagok azon elvárásáról tanúskodik, hogy a párt bátran és markánsan megfogalmazott jobboldali programot kínáljon a választóknak. A Ciotti–Pécresse-párbajban végül mégis a macroni ideológiához közelebb álló politikus aratott meglehetősen nagy arányú diadalt – a kihullott jelöltek és a pártelit is az ő támogatására buzdítottak. Nem mintha az Île-de-France régiót irányító, 54 éves Pécresse, Nicolas Sarkozy volt felsőoktatási és költségvetési minisztere ne értené az idők szavát. Nemzetbiztonsági és identitáskérdésekben a jelöltek keményebbnél keményebb ígéretekkel próbálták felülmúlni egymást, Ciotti és Pécresse pedig a mezőny gazdasági értelemben legliberálisabb, leginkább piacpárti figurái voltak.

François Fillon szelleme lengte be tehát a pártkongresszust – hogy Pécresse jobban tud-e majd teljesíteni a korrupciós botrányban elvérzett jelöltelődjénél, nagy kérdés.

A Macron-ellenes indulatok meglovagolására valószínűleg nem ő a legalkalmasabb, ha viszont túljutna az első fordulón, nagyobb fenyegetést jelentene Macronra, mint a múlhatatlanul megosztó Marine Le Pen vagy Éric Zemmour.

Hírlik: az Élysée-palotában az ő sikerétől tartottak a legjobban.
Pécresse: kétharmad Merkel, egyharmad Thatcher? <br> Fotó: AFP / Joel Saget

A francia jobboldal radikálisabb felén a publicistából elnökjelöltté avanzsált Zemmour körül forrnak az indulatok. Le Pen fellélegezhetett kicsit az utóbbi hetekben, megtorpant ugyanis a pozíció­ját igencsak veszélyeztető Zemmour felívelése: ősszel egyes felmérésekben már előzte a Nemzeti Tömörülés elnökét, azóta viszont csökkent a támogatottsága, s hiába beszél a közvélemény-kutatások megbízhatatlanságáról, az azért egyértelmű, hogy egy magabiztosabb Le Pen és egy nagy figyelem övezte LR-pártkongresszuson győzedelmeskedő Pécresse riválisaként nem lesz olyan egyenes az útja a francia jobboldali tábor élére, mint októberben tűnhetett.

Olyan pitiáner hibák vetették vissza a kampányát, mint hogy

egy marseille-i rendezvényen bemutatott az őt hasonló gesztussal fogadó antifás tüntetőnek,

vagy hogy bölcsnek találta a 2015-ös terrormerényletek évfordulóján a Bataclan kapui előtt szidalmazni a korábbi szocialista elnököt, François Hollande-ot. Az sem jött éppen jól a magát a De Gaulle-i örökség letéteményesének tituláló Zemmournak, hogy a tábornok unokája, Pierre megütközésének adott hangot, amiért újra kiállt azon régóta hangoztatott nézete mellett, hogy a vichyi bábállamot vezető Pétain marsall megvédte a francia zsidókat. Ott van aztán a Zemmour-projekt leggyengébb pontja: a nők megszólítása. Korábbi vérmesen antifeminista megnyilatkozásait, illetve a tavasszal nyilvánosságra került zaklatási vádakat Le Pen és Pécresse játszi könnyedséggel fordíthatja majd a véleményvezér ellen. Arról nem is beszélve, hogy párkapcsolati állapota elég zavaros: paparazzifotók és bulvárbeszámolók szerint a harminckilenc éve házas jelöltet a szakmainál jóval bensőségesebb viszony fűzi főtanácsadójához, Sarah Knafóhoz.

A Zemmour-vonat a jelöltség hivatalos bejelentésével, illetve a nagyszabású kampánynyitóval talán újra nagyobb sebességre kapcsol. Ő az első francia elnökjelölt, aki a közösségi médiában közzétett videón nyilatkozott arról, hogy indul a posztért. A videó külsőségekben (asztali mikrofon, papírból olvasott beszéd) De Gaulle 1940. június 18-ai londoni szózatára játszik rá, amelyben a tábornok a németek elleni harc folytatására hívta honfitársait. Beethoven 7. szimfóniájának második tétele szolgál zenei háttérként a tízperces, történelmi és kulturális hivatkozásokkal átszőtt beszédhez,

amelyben Zemmour drámai látleletet ad a franciaországi állapotokról.

„Most nem annak van az ideje, hogy megreformáljuk Franciaországot, hanem annak, hogy megmentsük” – hangzik a tételmondat.

December 5-én tartották a kampánynyitót, a szervezők szerint mintegy 13 ezer ember jelenlétében. Zemmourék ügyesen az LR-párt­kongresszus végét követő napra időzítették a gyűlést, így nemcsak a jobbközép jelölt kiválasztására irányuló figyelmet terelhették magukra, de arra is alkalmuk nyílt, hogy gesztust tegyenek Éric Ciotti híveinek.

A túlfűtött hangulatú, újságírókkal és ellentüntetőkkel való dulakodásoktól sem mentes rendezvényen Zemmour megjelenését felfrissítve szemüveget öltött, s bejelentette, hogy új politikai formációjának a jelentős történelmi konnotációkkal bíró Reconquête (rekonkviszta, visszahódítás) nevet adja. „Az ellenfeleim a politikai halálomat kívánják, az újságírók a társadalmi halálomat, a dzsihádisták simán a halálomat” – mondta. Kifejtette: kész Franciaország vezetésére, s válaszolni fog a polgárok két legnagyobb félelmére: a „nagy lecsúszásra”, illetve a nagy lakosságcserére.

Zemmour előtt a következő nagy kihívás – tekintve, hogy prominens konzervatív politikusokat még nem sikerült maga mögé állítania – az, hogy összegyűjtsön ötszáz ajánlást harminc megyében, méghozzá megválasztott tisztségviselőktől. Franciaországban ugyanis ez is előfeltétele az elnökválasztáson való indulásnak.

 

Nyitóképen: Zemmour fellép a nagyszínpadra. A politikusra, mielőtt felszólalt volna, rátámadtak,  és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Fotó:  AFP / Nurphoto / Michel Stoupak

Összesen 49 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem vagyunk gyűlölködők. Az eredményeket és a tetteket nézzük.

Francokat, Macron már évek óta nyomja a jobboldali-konzervatív szövegeket, amikor éppen valamilyen választás közeledik, aztán utána ugyanazt csinálja, mint előtte.

Németeknél is ugyanez volt a műsor, lehetett szavazni a szocdemekre, liberálisokra, a zöldekre, a szocdemekre, a kereszténydemokrataszociálisokra, aztán valahogy mind ugyanazt csinálta.

Ja, persze, Trump ugyanúgy leépítette a határvédelmet, mint Biden, ahogy a Fidesz is "refugees welcome" partikat szervezett a határon.

Aztán mégis Orbánt hülyézed, pedig ha 2015 óta baloldali kormány lenne, akkor már nálunk is lenne nagyjából kétszázezer antiszemita mohamedán, és Budapesten se lenne jó zsidónak lenni.

Majd ha legközelebb nem tetszik valami, amit a magyar kormány csinál, akkor szólok, hogy _itt_.
Ja, nem engednek be migránsokat, csak húsz éve 8% mohamedán volt Bécsben, tíz éve meg 12%. Most mennyi lehet, 16%? Lassan ugyanaz lesz, mint Németországban, hogy nem lesz ajánlott kipát viselni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés