Ellenzékünk, a Kiválasztottak

„Az élő királyt rühelli a csürhe / Mert csak halottat tud szívből szeretni, / Ha tömeg tapsa, jajveszékelése / izgatja szívünk, bolondok vagyunk!” – mormolhatta Puskin Godunov cárjával egy ütemre Karácsony Gergely, akinek a Toyota Priusa a buszsávban zúg el az Erzsébet hídi dugót nyögő választópolgárok mellett. Közösséget találhat a főpolgármester az M1-es autópálya audis, BMW-s, mercis, superbes és arteonos terroristáival,

Hiszen a Sors nagy asztroszürkemetál autók irányítására választotta ki őket, következésképpen nyilván nem a százharminc betartását meg a leállósáv szabadon hagyását várja el tőlük, mint a skodás-suzukis-opeles plebstől, hanem küldetésük mihamarabbi beteljesítését, legyen az bármi is. Mert ők a kiválasztottak. Akárcsak Karácsony Gergely, akinek aznap a budapesti tömegközlekedést kellett látványosan megmentenie Palkovics László innovációért és technológiáért felelős sötét nagyúrtól hajnalok hasadó hajnalán.

Ugyanekkor ugyanott valaki más nagyon hasonló érzésektől vezetve beszélt valami másról. A feles alkotmányozásról.

„A kétharmados eljárási szabályok áthágása szerintünk akkor igazolható, ha valóban alkotmányos elv sérült”. „Mindehhez a felhatalmazást a választók adják majd: előre el kell mondani nekik, hogy az ellenzék erre készül, és amikor az ellenzéki összefogásra szavaznak, erre a menetrendre is szavaznak.” „A Fidesz alaptörvénye elképesztően kirekesztő. Nagy társadalmi csoportokat foszt meg az egyenjogúságtól. Például a nem heteroszexuálisokat. (...) Nem lehet alkotmányos szinten eldönteni a családpolitikai, szexuális, eutanázia-, és más hasonló kérdéseket. Semmit, ami morálisan megosztó.” „A liberális alkotmány visszaállításáról van szó.” „Gyors, minimalista, sebészi pontosságú beavatkozással.” „Nagyon nehezen lehet majd megváltoztatni.” „Csak két választás után, két különböző parlament szavazatával lehessen az alkotmányt megváltoztatni. Vagy hogy megváltoztathatatlansági klauzula kerüljön bele. Esetleg szuperminősített többséggel, vagy népszavazással lehessen csak módosítani.” „Szembesítette az EP frakcióit és több biztost, köztük a két jogállamért felelős biztost, Vera Jourovát és Didier Reynderst is azzal, hogy radikális változásra készül, és senki sem emelt kifogást. Mindenki azt mondta, hogy értik a helyzetet.”

Ezeket Fleck Zoltán, a közös ellenzéki közjogi tanácsadó testület vezetője mondta a 444-nek főnöke, Márki-Zay Péter alkotmányozási terveiről,

Amelyre azért van szükség, hogy az eddigi alkotmányos rendben reakciós zsákutcába futott Magyarországot 50 százalék plusz egy szavazattal elfogadott, de örök időkig megváltoztathatatlan új alkotmánnyal tereljék vissza az egyetlen helyes útra azok, akik pontosan tudják, melyik a helyes út. Mert ők a kiválasztottak.

És ahogy másnak a százharmincat, nekik a kétharmadot meg az 1989 óta folyamatosan fennálló jogrendet nem kell figyelembe venniük. Őket ugyanis a Sors „gyors, minimalista, sebészi pontosságú” államcsínyre választotta ki.

Nem az apjuk, nagyapjuk, ükapjuk személye teszi ellenzékünk nagyjait bolsevikokká, hanem ez a habitus. Hogy áfával, szódával, válsággal, inflációval, vasággyal meg amorális nácikkal együtt, 45 százalékos támogatottság birtokában többségnek képzelik magukat, és ezen képzelt többség birtokában mennének neki a teljesen valós kétharmaddal elfogadott alkotmánynak, 50 százalék plusz egy szavazattal delirálva szuperminősített többségről és megváltoztathatatlansági klauzuláról.

Aki ezt vallja, bolsevik, teljesen mindegy, ki volt az apja, és hány kulccsal nyitja a személyi jövedelemadót.

A buszsávban előzésre és a feles alkotmányozásra egy és ugyanazon tévképzet viszi rá az embert: a kiválasztottságtudat. És itt a hibás talán a magyar nyelv lehet, amely igekötőivel könnyen kicselezi a nem elég éber állapotú bolsevikot – ettől viszont még tény marad, hogy akit előválasztottak, az még csak nem is megválasztott, és egészen bizonyosan nem kiválasztott. Nincs a mi ellenzékünknek semmiféle varázsereje, nem adott nekik a Sors semmiféle küldetést, ami felmentené őket bármiféle játékszabály alól, legyen az közlekedési vagy politikai.

Csak egyszer érnénk meg, kérem a Mindenhatót, egy választási kampányt, amikor az ellenzék nem a surranópályát keresi, nem beáll az oligarchák pénzével kitömött buszsávba elsuhanni a politikai munka mellett, és nem kínálgatja választásról választásra egyre nyíltabban, egyre bolsevikabb tempóban a brüsszeli bögrébe töltött forró vörös puccsot. Amikor az ellenzék elfogadja, hogy négyévente nem a Magyarországot romba döntő, gonosz diktatúra legyőzésére küldi őt harcba a Sors – hanem egyszerűen Orbán Viktor demokratikusan megválasztott kormányát nyílik esélye egy demokratikus választáson leváltani, oly módon, ahogy azt szerencsésebb helyeken évtizedek óta gyakorolják: hogy jobb politikai ajánlatot tesz, mint Orbán Viktor. Akkor elvitatkozgatnának végre békében, neonfényes tévéstúdiók akolmelegében a helyes gazdaság-, kül-, bel-, védelem-, zöld-, oktatás- és iparpolitikáról, a választó meg jó lélekkel behúzná az ikszet oda, ahová jónak látja.

De nem. A Kiválasztottak nem Orbán Viktor kormányát szeretnék leváltani, hanem a helyére képzelt diktatúrát akarják megdönteni,

törve, zúzva, rombolva. Mert ők a Kiválasztottak. Az nem lehet, hogy nekik korán kelve, dolgozva, gondolkozva kelljen kormányt váltaniuk. Nem, ők inkább tízig alszanak, tizenegyig a buszsávban sietnek, déltől kettőig facebookoznak, aztán hazamennek kankalinmintás pizsamában alkotmányozni, míg szét nem lopják alattuk a várost. Ez jutott, ők lettek nekünk kiválasztva.

„Mi egyesek vagyunk a számban, / S nulla nekünk mindenki más. / Gőgös napóleoni módra / Nézünk kétlábú milliókra, / Melyek csak eszközök nekünk, / S az érezőkön nevetünk.” Ezt is Puskin írta, csak az Anyeginben.

Hogy kiszagolta a bolsevik lelket a 19. század elején az írófejedelem!

Még szerencse, hogy mink itt az Erzsébet híd összes többi sávjában, a plebs, akiket soha senki nem választott ki Wishen rendelt Szent Johannáknak játékalkotmányok összelegózására, azért egy hangyányit csak felháborodunk, ha elzúz mellettünk a buszsávban a tizenötmilliós Karácsony-hintó, miközben mi tizedannyit érő, ám tisztes munkával összekeresett autóink kormányát szorongatva várjuk a végét annak a dugónak, amelyről nem mi tehetünk. Nem esik jól.

S ez gond, mert a demokráciában Shakespeare régi hatalmi képlete pont fordítva működik – ha a nép sóhajt, az összes király nyög arra jajt.

Mert könnyen múlhat ilyen csacskaságokon, ha esetleg nem lesznek a Kiválasztottakból soha az életben Megválasztottak.

Nyitókép forrása: Gyurcsány Ferenc Fb