Székely János püspök sajnálatos módon keresztényüldöző

2021. november 25. 13:33

Jézsó Tamás
Felszabter.blog.hu
Jézusnak mindig volt szava azokhoz is, akikkel nem árult egy gyékényen.

„A szombathelyi főpásztor a vasarnap.hu oldalon kérdéseket intézett a »másként gondolkodó« testvéreinkhez. Szép gesztus… lehetett volna. Azért tragikus a végkifejlet, mert miközben a párbeszéd (csúnyán mondva: konzultáció) látszatban teszi, csupán egy udvariasságba csomagolt kioktatásra futotta tőle. Ismét. Bő két évvel ezelőtt – hasonló hatékonysággal – szólította meg a közelről meg nem határozott címzettjeit azzal, hogy

»ne kényszerítsék a társadalmat arra, hogy házasságnak kelljen nevezni az azonos neműek együttélését.«

Mivel Magyarországon a házasság intézményét a civil törvények bebetonozottan fenntartják a heteroszexuális többség számára, mondhatnánk azt is, hogy a naiv főpap egyszerűen árnyékra vetődött, nincs itt semmi látnivaló. Székely azonban nem magánszemélyként nyilvánult meg, hanem a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Caritas in Veritate Bizottságának elnökeként. A hívők többsége számára a szavai ezért eggyé válnak az Egyház hivatalos tanításával. Ebben a minőségében az egész magyar katolikusságot nehezen védhető szituációba lavírozta, közöttük engem is.

Kezdjük a párbeszéddel. Jézusnak mindig volt szava azokhoz is, akikkel nem árult egy gyékényen. Magatartását a nyíltság, ártatlan érdeklődés és azonosulás jellemezte. Aki nem hiszi, járjon utána az Evangéliumokban! A hazai közélet és a kisebb-nagyobb csoportok másra sem éheznek jobban, mint a józan szóra, egymás felé fordulásra. Az igény tehát adott. A szomjazónak megmutatni a vizet, majd kielégítetlenül hagyni a szükségét, több mint hitványság; a Mester egész valóságának a semmibe vétele. Ezért gyalázatosak ezek a másnak hazudott monológok. Játszunk el egy olyan gondolatkísérlettel, amire nagyobb eséllyel érkeztek volna valós reakciók.”

Nyitókép: HírTV

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 104 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

K. unalmas, hogy már lassan a Mandin is minden cikk a buzisággal foglalkozik.

Volt ugye már ilyenre példa, csak akkor még nem a buzikkal kellett foglalkozni.
Esküszöm, hogy visszasírom azokat az időket, akkor világos volt, hogy ki és miért, most meg el van álcázva.

Székely püspök atya most sem tett mást, mint hogy tárgyilagosan kifejtette a katolikus hitigazságot. mely útbaigazítást ad mindnekinek. Ne várjuk, hogy mindenki tapsoljon ennek, mert az Úr Jézust is szidalmazták, keresztrefeszítették az igazság bemutatásáért. Ezért, "ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak".

"Jézusnak mindig volt szava azokhoz is, akikkel nem árult egy gyékényen."

Hát még az Atyaistennek:
Ószövetség:
„ki férfiúval hál, mint egy asszonnyal, mindketten nagy fertelmességet cselekedtek, megölessenek; az ő haláloknak oka ő magukban vagyon.”
(Mózes III. könyve, 20/13 – Károli Gáspár fordítása)

Székely püspök úr, nem keresztény üldöző, ekkora hülyeséget kitalálni - és nem naiv. Soha nem oktatott és nem oktat ki senkit.

"Kezdjük a párbeszéddel. Jézusnak mindig volt szava azokhoz is, akikkel nem árult egy gyékényen."
Volt bizony, pár keresetlen szava az volt. Csak pár mondatot idézek.

Megfordult és rászólt: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem arra van gondod, amit az Isten akar, hanem arra, amit az emberek akarnak.”

A házasságtörés.
Hallottátok a parancsot: Ne törj házasságot. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki bűnös vággyal asszonyra néz, szívében már házasságtörést követett el vele. Ezért ha jobb szemed megbotránkoztat, vájd ki és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested a kárhozatra jusson. Ha jobb kezed visz bűnbe, vágd le és dobd el! Inkább egy tagod vesszen oda, mintsem az egész tested pokolba kerüljön. Ezt is előírták: Aki elbocsátja feleségét, adjon neki válólevelet. Én pedig azt mondom nektek, hogy aki elbocsátja feleségét – hacsak nem paráznasága miatt –, okot ad neki a házasságtörésre. S aki elbocsátottat vesz feleségül, házasságot tör.

Jaj nektek, farizeusok és írástudók, ti képmutatók! Fehérre meszelt sírokhoz hasonlíttok, amelyek kívülről szépnek látszanak, de belül tele vannak a halottak csontjaival s mindenféle undoksággal. Így ti is kívülről igazaknak látszotok az emberek szemében, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.

...Ha atyáink idejében éltünk volna, nem lettünk volna részesek, mint ők, a próféták vére ontásában.
Ezzel magatok is megvalljátok, hogy a próféták gyilkosainak vagytok a fiai. Töltsétek csak be atyáitok mértékét! Kígyók, viperák fajzata! Hogy is kerülhetnétek el a kárhozat büntetését?

Hazudsz. Nem először. Ezt a dumát számtalanszor leírtad már.
Elbújik a fejed lágya, az bújik el. Számtalanszor elmondtuk neked, hogy mi a dolga egy papnak, de egyik füleden be a másikon ki. Te egy megrögzült, szűklátókörű megátalkodott vagy.

"Azért ez így csak féligazság. Az tény, hogy a katolikus egyház elbújik a templomok félhomályos derengésében és úgy csinál, mintha nem is lenne,"

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés