Kéthetes lezárás jön Szlovákiában

2021. november 24. 18:20
Csak a legfontosabb üzletek és az iskolák lesznek látogathatók, az oltottak pedig előnyt élveznek majd.

Kéthetes lezárást rendeltek el Szlovákiában – közölte a Parameter.sk. A szlovák kormánykoalíció keddi tárgyalásain megegyezett a lezárás alapvető részleteiben, szerdán pedig megszületett a döntés, miszerint

november 25-én, csütörtökön két hétre járványügyi korlátozás lép életbe Szlovákiában

– számolt be Richard Sulík (Sas) gazdaságügyi miniszter.

Szlovákiában bezárják az üzleteket, az oltottak előnyt élveznek majd

A járványügyi intézkedés értelmében az egész országban bezárnak az éttermek, illetve az üzletek – kivéve az úgynevezett esszenciális kategóriába tartozókat (drogéria, élelmiszerüzlet, gyógyszertár). „Mindannyian bízunk benne, hogy a helyzet addigra javulni fog. Tíz nap múlva kiértékeljük a helyzetet” – mondta Sulík, majd hozzátette: az SaS szorgalmazni fogja, hogy elkezdjék érvényesíteni az oltottakra vonatkozó előnyöket.

Sulík szerint

a szakmai konzílium azt tanácsolta, hogy két hétre zárják be az iskolákat, ezt viszont az SaS nyomatékosan elutasította. 

„Éltünk a vétójogunkkal. Értékelem, hogy a koalíciós partnerek ezt tiszteletben tartják és betartják a koalíciós szerződést, amely ilyen vétójogot biztosít a pártoknak” – mondta a gazdaságügyi miniszter.

„Az iskolák utolsóként zárnak be, ragaszkodunk hozzá, hogy maradjanak nyitva. Egyetértünk azzal is, hogy kötelezővé tegyék a teszteléseket az iskolákban” – jegyezte meg, majd kijelentette: nem akarnak iskolázatlan gyerekek nemzedékét felnevelni.

Sulík szerint a munkahelyekre az OTP-rendszer szerint engedik majd be az embereket, tehát az oltottakat, a teszttel rendelkezőket, vagy akik átestek a fertőzésen. A tesztelés feltételének teljesítéséhez az alkalmazottak saját maguk végzik majd el az antigéntesztet közvetlenül a munkahelyen, ami hét napig lesz érvényes. A teszteket az állam állja a munkáltatóknak.

(Parameter.sk)

Borítókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Összesen 10 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Bezzeg Szlovákia!

Sokra mentek a tömeges tesztelésseikkel, valóban.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés