Rutte a lezárásellenes tüntetőkről: Erőszakos idióták

2021. november 22. 14:30

A holland miniszterelnök soha nem fogadná el, hogy „idióták erőszakkal lépjenek fel” a biztonsági erőkkel szemben „azzal az ürüggyel, hogy ők elégedetlenek”.

2021. november 22. 14:30
null

Leidiótázta a vasárnapi lezárásellenes tüntetéseken randalírozókat a holland miniszterelnök, a zavargásokat pedig „tüntetésnek álcázott színtiszta erőszaknak” nevezte – írja az ORF. Mint a miniszterelnök fogalmazott, mindig is támogatni fogja a gyülekezéshez való jogot, de 

Sosem fogom elfogadni, hogy idióták erőszakot alkalmazzanak a biztonsági erőkkel szemben azzal az ürüggyel, hogy elégedetlenek”.

Hollandiában a múlt héten jelentettek be új korlátozásokat a járvány miatt. Ezek szerint a fedett szórakozóhelyekre csak olyan személyek léphetnek be, akiknek van védettségi igazolványuk, amely igazolja, hogy be vannak oltva, vagy már felépültek egy fertőzésből. Az igazolványt azok is megkaphatják, akiket nem oltottak be, de negatív volt a vírustesztjük eredménye. A pénteken kezdődött zavargások során eddig 140 embert vettek őrizetbe a hatóságok. 

Nyitókép: Lex van Lieshout / ANP / AFP

Összesen 86 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
yazoo.tributary
2021. november 23. 12:34
De az hogy idióták erőszakot alkalmazzanak egy szuverén országgal szemben azzal az ürüggyel, hogy elégedetlenek, az belefér neki, ugye? Mert hogy róla van szó, ahogy Magyarország ellen fellépett nem rég. Na takarodj te söpredék.
Friedrich Ferdinand von Beust
2021. november 23. 10:14
Gyurcsányosodik.
Dénia
2021. november 23. 07:48
Tényleg? Csak azt nem értem, hogy ha mindenkinek joga van ahhoz, hogy eldöntse, hogy ma éppen fiú, vagy lány, ha mindenkinek joga van ahhoz, hogy drogokkal mérgezze magát, mert magánügy, akkor miért nincs joguk az embereknek covidban meghalni, ha inkább azt kockáztatják az oltás helyett? ... És senki ne mondja, hogy azért, mert másokat veszélyeztetnek akkor ,amikor már bárki beoltathatja magát.
sorivo4
2021. november 23. 00:55
Na erre majd emlékezzünk, mikor Marki-Zay emberei őrjöngenek az utcán az újraszámlálásért. Csak azért mert elégedetlenek az eredménnyel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!