És megkérdeztem, hogy most mi a helyzet. És nagyon egyszerűen azt a választ kaptam, hogy van szándék arra, most csak az önkormányzati ingatlanokról beszélve, a többi már nem konkrét, nem is kérdeztem.
A Városháza-projektről azt mondták, hogy van szándék, hogy ebből legyen egy fejlesztés. Volt már több érdeklődő. Úgy gondolják, hogy a legtöbb magyar szereplőnek nincsen képességük – most így mondom – részben tőke, részben egyéb, hogy megcsinálják .... De ők szeretnék ezt meglépni. És akkor a másik, hogy annak idején a Gyula kérdezte tőlem, hogy kivel kell ebben az ügyben beszélni. Akkor én ebben tájékozódtam, és azt mondták, hogy egyelőre a Barts Balázs van erre kijelölve mint szakember.”
„De ő nem politikus” – szólt közbe egy ismeretlen beszélő. Bajnai erre az alábbiakat válaszolta.
A hivatal kisebb helyen is elférne, a helyén lehetne szálloda, iroda, lakás
„Tehát a Barts Balázs egy jó szakember, én azt tudom, amennyire megismertem. Tehát egész életében ingatlanügyekkel, -fejlesztésekkel foglalkozott. De hát én most nem beszéltem vele erről, hanem azzal, aki jóval fölötte áll. Anyagilag is látják, hogy az önkormányzatnak ez érdemi bevételi forrás lehetne. És érdemi kiadáscsökkentés lehetne. ha abból a már-már számukra nagy épületből össze tudnának húzódni egy modern, kisebb helyre. Ez az általános szándék. a politikai realitásra meg azt mondták, hogy szerintük április előtt, jövő április előtt, választások előtt nem lehetne döntés, mert bármilyen döntés van, azt egyszerűen csak a választások miatt mindenki meg fogja támadni, akár a saját koalíciójukból, de mindenképpen a másik oldalról is.Viszont azt gondolják, hogy ez egy olyan projekt, amivel egyébként lehetne béke- nyugodt időben, két választás között