Gyártani kell az újabb ellenséget, hiszen egyre nagyobb a baj az országban

2022. november 28. 10:18

Mostanság megint naponta rágalmaznak a NER sajtójában.

2022. november 28. 10:18
Bajnai Gordon
Facebook

Mostanság megint naponta rágalmaznak a NER sajtójában.

Érthető, kell a FIDESZNEK a figyelemelterelés, gyártani kell az újabb ellenséget, hiszen egyre nagyobb a baj az országban, egyre nyilvánvalóbb a rossz kormányzás okozta kár, veszteség, nyomorúság.

A rágalomhadjáratokhoz már hozzászoktam, és ahhoz is, hogy az igazságtétel mindig jókora késéssel érkezik. 
Mint például a már feledésbe merült tavalyi „Városháza”-ügyben, ami akkor hetekig folyt a csapból is.

Sovány vigasz a napokban érkezett alábbi rendőrségi határozat, amely tisztázza, hogy valóban bűncselekményt követtek el velem szemben, amikor 
- kelepcét állítottak, lehallgattak,
- majd a mondandómat megvágták és így értelmét alapvetően megváltoztatták és
- ezt a manipulált szöveget a széles nyilvánosságban terjesztették.

A tettest egyelőre nem lelik.

Pedig biztosan segítene, ha a nyomozásban a beszélgetés négy résztvevője közül nem csak hármat hallgattak volna meg (amint az a nyomozati jegyzőkönyvből kiderül)…

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nehidd El
2022. november 28. 10:40
Gordonka, nem tudsz olvasni, hogy panasszal lehet élni a felfüggesztő határozat ellen? Engem egyébként miért nem csaltak lépre, belőlem a cápák cápázásáról miért nem tudtak csúnyán manipulált, megvágott szöveget idézni? Vajon engem miért nem "rágalmaznak" azzal, hogy a jobbkezem 3 milliárdot kapart össze mikroadományokból (ebből hat nap alatt az első hatszázmilliót), és utalta ennek felét az érdekeltségemben lévő adathalász vállalkozásnak?
kunfia
2022. november 28. 10:30
És vajon ki állított neki kelepcét? Arra gondolok,hogy egy korrupt potrohos alak kihízott öltönyben,és sűrű fake newsozás közben,amely a családját a magyarok pénzével tömte ki,és most rí a pénzért az unióban is,valamint minden szankciót megszavazott,de a saját tetteiért most sem vállalja a felelősséget.
kunfia
2022. november 28. 10:26
Most jönnek tömegével a buta kommunisták,hogy itt egy baj van,hogy nem Orbán Viktor az Istenkirály,mert akkor uralkodhatna az egész világon! És halomra termelné újra magát,a szart.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!