Vastag Csaba nyerte a Pilinszky Másként zenei pályázatot

2021. november 18. 17:50
Tegnap a Kertész Imre Intézetben ünnepélyes keretek között átadták a Pilinszky Másként zenei pályázat nyerteseinek díjait. Az elismeréseket Vastag Csaba, Müller Csenge és az Oliver from Earth zenekar kapta. A győztes pályázók Pilinszky-kötődésükről is meséltek a Mandinernek.

A Kertész Imre Intézet egy kultúrtér és találkozóhely, ahol a különböző művészeti ágak is összekapcsolódnak – mondta nyitóbeszédében Szabó Tamás, az intézet programigazgatója. Hangsúlyozta: kimagaslóan sok, több mint 150 pályamű érkezett az augusztusban zárult pályázatra. Érdekességként megjegyezte, hogy a kiírásra számos zenei stílusban érkeztek alkotások a black metaItól a musicalig, a jazztől a trappig, egészen a népzenei elemekkel operáló popzenéig. Nagy öröm, hogy a felhívással kortárs alkotások létrejöttét inspiráltuk – emelte ki a programigazgató.

Fotó: Ficsor MártonA 2017 januárjától működő Kertész Imre Intézet Nobel-díjas írónk máshol el nem helyezett hagyatékának gondozása mellett, Arthur Koestler, Giorgio Pressburger, Petri György és Pilinszky János hagyatékrészeit, valamint Sziveri János teljes hagyatékát is kezeli. Az Intézet célja a tulajdonába került szerzői hagyatékok és kiadatlan művek, a szerzőkről szóló irodalmi anyagok összegyűjtése, feldolgozása, sajtó alá rendezése és az alkotók emlékének méltó ápolása. Ennek jegyében indította útjára féléves,

Pilinszky 100 programsorozatát a Kertész Imre Intézet, a költő halálának 40. évfordulóján,

május 27-én, melynek összeállításakor kiemelt cél volt Pilinszky sokszínű személyiségének minél szélesebb körű bemutatása.

Fotó: Ficsor Márton

A szakmai zsűri döntése szerint első helyezést ért el Vastag Csaba Tilos csillagon című dala (Pilinszky János azonos című verse alapján), a második helyen Müller Csenge A tenger című alkotása végzett (Pilinszky János azonos című verse alapján), a pályázat harmadik helyezettje az Oliver From Earth Szörnyek című szerzeménye, melyben a Barabás Dávid – Patocska Olivér alkotáspáros Pilinszky János Téli ég alatt című versét zenésítették meg.

***

Vastag Csaba: Pilinszky János nagyon bátor ember volt 

Fontos, hogy minél többféle módon ápoljuk költőóriásaink hagyatékait – mondta a Mandinernek a Pilinszky Másként versmegzenésítési pályázat első helyezettje. 

Hol találkozott Pilinszkyvel?

Ahogy a legtöbb ember, én is a középiskolában. Bár akkor még kerestem az utamat, Pilinszky költészete azonban megmaradt az emlékezetemben.  Ám csak évekkel később ez a pályázat hívta fel a figyelmem arra, milyen fontos alakja volt a hazai szépirodalomnak, miként élt, gondolkodott. Amikor eldöntöttem, hogy megzenésítjük az egyik versét, nem csak a költészetébe, hanem a teljes művészetébe beleástam magam, és megrendített néhány hasonlóság. Nem vagyunk kortársak, ennek ellenére nagyon sok kedves sorom van tőle, és egyre inkább értem a mondanivalóját.

Fotó: Ficsor MártonMelyik a kedvenc sora tőle?

„Ezért tanultam járni! Ezekért a kései, keserü léptekért.” Azt hiszem, ebben benne van minden, amivel egy ember azonosulni tud. Pilinszky nem volt egy „vidám figura”, kifejezetten sokat írt az elmúlásról, bátran nyilatkozott a halálról és a vallásról is. Sok verse foglalkozik az istenkereséssel, csodálatos dolog, ha valaki fel mer tenni ilyen típusú kérdéseket. Pilinszky nagyon bátor ember volt.

Mit jelent Önnek Pilinszky költészete?

Nem szeretném a munkásságát elemezni most, arra ott vannak a gimnáziumi irodalomkönyvek. Azért is örülök ennek a pályázatnak, mert az iskolás évek után most újra elmerültem művészetének tanulmányozásában. Ezáltal sokkal jobban megismertem, és sokkal többé vált, mint egy tananyag. Szükség lenne még több ilyen kezdeményezésre, fontos, hogy minél többféle módon ápoljuk költőóriásaink hagyatékát.

Miért pont a Tilos csillagon című verset zenésítette meg?

Rengeteg alkotását elolvastam, és bármilyen hihetetlenül hangzik, de nagyon kevés vers alkalmas arra, hogy dal legyen belőle. Végül megtaláltam ezt, ami egyrészt kiválóan megzenésíthető, és tartalmilag is közel áll hozzám.  Ez volt a metszet a két halmaz között. Ez a dal, vers úgy mesél rólam, ahogy én magam sem tudnék. Pilinszky korai korszakában írta, sokak szerint a szerelemről szól, de nekem inkább az elmúlásról. Ezért is szép a művészet, mert mindenkiben másként csapódik le egy-egy alkotás jelentése, értelmezése.

***

Müller Csenge: Pilinszky versei miatt kezdtem el dalokat írni

A pályázat második helyezettje szerint nagyon közel áll hozzá a költő munkássága, és fontosnak tartja az ilyen fajta kezdeményezéseket, melyek közelebb hozzák az embereket az irodalomhoz.

Fotó: Ficsor Márton

Mit jelent számára a költő művészete?

Egy szóban: megújulás. Nagy hatással voltak rám az alkotásai, miatta kezdtem el én is verseket és dalokat írni. Szerintem ez a hangvételemen is érződik. Egy ismerősöm látta a pályázatot, és mivel tudta, hogy szeretem Pilinszkyt, azonnal mondta: gyerünk, próbáld meg, nem vesztesz semmit. Azt hiszem, igaza lett, és sikerült kihozni magamból a maximumot.

Miért A tenger című verset választotta?

A tenger volt a legelső vers, amit megismertem Pilinszkytől, és talán emiatt, de ez gyakorolta rám a legnagyobb hatást. Úgy éreztem, tökéletesen tudok azonosulni vele. Ahányszor elolvastam, egyre inkább átéltem, ahogy a haldokló édesanyjához beszél, és összefüggésbe hozza a hullámzó, őrjöngő tengert saját érzéseivel. Így próbálta meg kivetíteni a magányérzetet, fájdalmat és az elveszettséget. Amint eldöntöttem, hogy ezt a verset választom, viszonylag gyorsan kitaláltam egy szomorkás, halk „hangzásvilágot”, és elég hamar elkészültem a dallal.

Miért lehet hasznos ez a pályázat?

Fontos, hogy az emberekben megtartsuk ezt a tudást, érdekeltté, fogékonnyá tegyük őket az irodalom iránt. Ez a pályázat azért is nagyon jó dolog szerintem, mert segít, hogy minél több emberhez eljusson ez az üzenet. Én úgy látom, a közönség rákapott ennek „az ízére”, és él bennem a remény, hogy ezután nem csak Pilinszkyt fog olvasni, hanem más költők munkásságába is beleveti magát.

***

Patocska Olivér: Kell a tisztelet és alázat

Egy magasan jegyzett költő művét megzenésíteni a saját stílusunkban pedig igencsak izgalmas kihívásnak tűnt – mesélte nekünk az Oliver from Earth egyik frontembere, aki zenekarával a harmadik helyezést érte el.

Érdekes fúziónak tűnik egy popzenekar előadásában az egyik legnagyobb magyar költő versének átdolgozása. Hogy alakult végül is így?

Az interneten találkoztam a hirdetéssel, hogy létezik a Pilinszky Másként. A pályázati kiírásban a kikötés mindössze annyi volt, hogy minimum négy sor legyen beemelve a költő valamelyik alkotásából. Alkotótársammal, Barabás Dáviddal be is indult a fantáziánk, mert szeretjük az érdekes projekteket. Egy magasan jegyzett költő művét megzenésíteni a saját stílusunkban pedig igencsak izgalmas kihívásnak tűnt. Fontos számunkra – bár popzenét játszunk – a nyelvtan tisztelete. Ezért saját dalainkban is törekszünk arra, hogy a hangsúlyokat a megfelelő helyre rakjuk, és a szókincsünk is legyen változatos.

Fotó: Ficsor MártonEz azért nem túl gyakori a mai popszakmában.

Igyekszünk is a fiatalabb pályatársainknak felhívni a figyelmét, hogy több van az alkotóművészetben, mint „termékek gyártása”. Kell a tisztelet, az alázat.

Miért ezt a verset (Téli ég) választottátok?

Ismét csak a nyelvezetre térnék vissza. Ez volt a döntésünk központjában, olyan művét kerestük – és találtuk meg – a költőnek, melyben nem szerepelnek olyan szavak, melyek a dalt avíttá tennék. Pilinszky amúgy hihetetlenül meghaladta korát ilyen szempontból. A másik tényező, hogy ezt a verset választottuk, személyesebb, ez vonható leginkább párhuzamba a lelkületünkkel. Alkotótársam, Dávid át is nevezte, őt sokkal mélyebben megérintette az alkotás.

Nyitókép: Ficsor Márton

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés