Ceaușescut is kivártam, ő sem végezte valami jól

2021. november 15. 18:21

Bige László
Szabad Európa
Az ég adta világon semmilyen jogalapja nincs a 11,5 milliárdos büntetésnek. Interjú.

„Nemrég büntették meg a cégeit 11,5 milliárd forintnyi, rekordösszegű bírságra. Az indoklás szerint évek óta korlátozta a viszonteladói közötti versenyt és az importot is.
Ez egy példátlan büntetés, amit csak azzal csinálnak meg, akit tönkre akarnak tenni, hogy ellopják a vagyonát.

Tagadja, hogy kartelleztek volna?
Persze, hiszen ennek az egésznek annyi alapja van, mint Andersen meséinek. Az ég adta világon semmilyen jogalapja nincs ennek a 11,5 milliárdos büntetésnek, hiszen a verseny a végfelhasználókért folyik, akik a végén megveszik a műtrágyát. Mikor jár jól a végfelhasználó? Ha a legolcsóbban veszi meg a legjobb minőséget, és meg is kapja az árut. Mi versenyzünk, és vállaljuk ezt, hiszen tizenegy országban adunk el terméket. A GVH nem volt hajlandó a tényeket figyelembe venni, mert ha előveszi a főkönyvi kivonatot, amit javasoltam is nekik, nem tudnának mesélni meg hazudozni, mert a főkönyvekben tények vannak. Azt is bemutattuk, hogy semmilyen hatásvizsgálat nem készült, amely a piaci folyamatokat feltárta és érdemben értékelte volna objektíven és gazdasági alapon. Nem akarok prejudikálni, de az biztos, hogy Andersen meséjére kaptuk ezt a bírságot. Bíróság előtt fogjuk megtámadni a Versenyhivatal döntését.

Ha mégis ki kell fizetniük a 11,5 milliárdos büntetést, abból fel tudnak állni a cégei, vagy roló le?
Persze, megrengeti a cégeket, de mi mindenből fel tudunk állni. Csak tudja, az a szomorú, hogy szerintem Csányi Sándor áll a támadássorozat mögött, és beleviszi az ellenem zajló hadjáratába a rendőrséget és az ügyészséget is. Ezt pedig valakinek engedélyeznie kell. Higgye el, a legkisebb mezőgazdasági termelő, akivel a piacon találkozom, az is azt mondja nekem, hogy »Ugyan már, Bige úr, mit gondol, hogy csak úgy meg lehet ezt csinálni a legfőbb vezetőnk engedélye nélkül, hogy háromszáz rendőr kimenjen magukhoz?« Úgy gondolja, hogy van ebben az országban olyan hülye, aki ezt nem látja át?”

Nyitókép: MTI / Balázs Attila

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 148 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Miért te sem fogod?

De azért nálatok idiótábbat nem látni! Eleve feltételeztétek, hogy az erdélyiek nem lehetnek hülyék. Pedig de!

Azért nem hiszek neki, mert azt mondta, Mo Európa keleti szélén található.

Ceaucescu is volt már, de legalább nem Hitler. A teljes lista:

Orbán olyan, mint

a)
- Isten

b) történelmi figurák
- Caesar
- Károly Róbert
- a Fülöp-szigeteki bennszülöttek
- Mária Terézia
- Tisza Kálmán
- Lenin
- Mussolini
- Horthy
- Imrédy
- Hitler
- Göbbels
- Sztójay Döme
- Sztálin
- Rákosi
- Kádár
- Polpot
- Ceausescu
- Torgyán József
- Kim Dzsong Ul
- Putyin
- Erdogan
- Trump elnök
- Anders Breivik és Brenton Tarrant tömeggyilkosok

c) irodalmi alakok
- Denerys Targayren
- Hannibal Lecter
- a Nagy Testvér Orwell 1984 c. regényében

d) elképzelt karakterjegyek hordozói
- hülyegyerek a búgócsigával
- aki mindig utolsóként érkezik az asztalhoz, de mindig elsőként magának szedi a legtöbbet a levesből,
- a disznóvágáskor meg örömét leli az állat szenvedésében

Az. Most néztem meg, a Tiszamenti Vegyiműveket a Horn Gyuláék adták el neki. Kíváncsi lennék, mennyiért vette meg és 1997-ben honnan volt annyi pénze? Az adidas pólók hamisítása nem hiszem, hogy annyit hozott neki .

Akkoriban nem annyira kellett maradéktalanul visszafizetni a hiteleket.
Emlékszem, nem vették észre, hogy az egyik eladott cukorgyárnak nem fizették ki a vételárát.

Ez az "Orbán olyan mint" kezedtű összehasonlítás egy szórakoztató ellenzéki társasjáték. Én csak gyűjtő vagyok. Dzsingisz kán még mindig parlagon van, és akkor ezek egymást ismétlik folyton.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés