A fehérorosz légitársaság nem enged Törökországból induló járataira irakiakat, szíriaiakat és jemenieket

2021. november 12. 10:19
A török hatóságok kérésére nem engedik fel a tilalom alá eső országok állampolgárait a Törökországból Fehéroroszországba induló járatokra.

A Belavia fehérorosz légitársaság a török hatóságok kérésére péntektől nem vesz fel iraki, szíriai és jemeni állampolgárokat Törökországból Fehéroroszországba induló járataira – közölte honlapján a Belavia. A hírt az Interfax orosz hírügynökség ismertette.

Közleményében a Belavia kiemelte, hogy a tilalom alá eső országok utasainak a vásárlás helyén, levonás nélkül visszatérítik a repülőjegy árát.

Háttér

Mint ismeretes, a Fehéroroszországgal szomszédos uniós országok határán, ahová az év eleje óta nagy számban érkeznek ázsiai és afrikai migránsok, november 8-án vált különösen feszültté a helyzet.

Több ezer ember közelítette meg a lengyel határt a fehérorosz oldalról, fegyveres egyenruhások kíséretében,

és kisebb-nagyobb csoportokban a szögesdrót határkerítést áttörve próbálnak lengyel területre jutni.

Az Európai Unió szerint a minszki vezetés hibrid támadást indított az unió ellen, a háború sújtotta országokból menekülők ezreit biztatva azzal, hogy Fehéroroszország határán át bejuthanak az unió területére. Brüsszel ezért csütörtökön kilátásba helyezte, hogy akár már hétfőtől újabb szankciókat vezethet be Fehéroroszországgal és a migránsokat szállító oda szállító légitársaságokkal szemben.

Az Egyesült Államok és több európai ország az ENSZ Biztonsági Tanácsának csütörtöki ülését követően közös nyilatkozatban szólították fel az Aljakszandr Lukasenka elnök vezette minszki rezsimet,

hogy vessen véget a fehérorosz-lengyel határnál kialakult migránsválságnak.

Idén, május 23-án a fehérorosz hatóságok bombafenyegetésre hivatkozva Minszkben leszállásra kényszerítették a Ryanair ír légitársaság Athén-Vilnius járatát, és őrizetbe vették a gépen utazó Raman Prataszevics ellenzéki aktivistát és barátnőjét. Az eset óta a Belavia nem repülhet az Európai Unió légterében.

A fehérorosz állami légitársaság ugyanakkor továbbra is közlekedik olyan célállomásokra, mint Azerbajdzsán, az Egyesült Arab Emírségek, Egyiptom, Georgia, Jordánia, Kazahsztán, Örményország és Üzbegisztán.

(MTI)

Nyitókép: pixabay

Összesen 13 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés