Nézőpont Intézet: Karácsonynak több esélye volt, mint Márki-Zaynak

2021. október 25. 12:43
Az intézet friss kutatása szerint Karácsony, ha minimálisan is, de közelebb került Orbánhoz, mint Márki-Zay.

A főpolgármester május közepén kezdte meg előválasztási kampányát, amely nem nagyon tudta dinamizálni még a baloldal törzsszavazóit sem – írja az intézet. Az angol nyelvtudás hiánya, a doktori cím és az egyetemi állás körüli bizonytalanságok, valamint a fővárosi dugók megnehezítették számára már a kampánystartot is.

A Nézőpont Intézet augusztus elején publikált trendadatai alapján május végére 28 százalékpontra csökkent a hivatalban lévő kormányfő, Orbán Viktor (49 százalék) és Karácsony Gergely (21 százalék) közötti népszerűségkülönbség, amelyhez még 19 százalék, egyik jelölttel sem szimpatizáló választópolgár társult (vélelmezhetően a többi miniszterelnök-jelölt támogatói). A főpolgármester rossz kampánya miatt a két jelölt közötti szakadék augusztusra 40 százalékpontra nőtt.

Forrás: Nézőpont Intézet

A baloldal második előválasztási fordulója után készült Nézőpont-felmérés szerint Márki-Zay nem tudta jobban megszorítani a hivatalban lévő miniszterelnököt, mint Karácsony. Kettőjük közötti népszerűségkülönbsége 3 százalékponttal több mint Karácsony esetében volt: 31 százalékpont. Arra a kérdésre, hogy „ha Ön dönthetné el”, Orbán és Márki-Zay közül kit választana miniszterelnöknek, múlt héten a felnőtt magyarok 54 százaléka nevezte meg a hivatalban lévőt és 23 százaléka a hivatalba kívánkozót (további 14 százalék egyiket sem választaná miniszterelnöknek). Jelentős különbség azonban Karácsony nyáreleji és Márki-Zay őszeleji helyzete között, hogy azóta úgy tűnik, eldőlt, ki lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Az előválasztás után ugyan Márki-Zay népszerűbb, mint Karácsony volt, de a jelöltválasztás Orbán Viktor táborát még jobban mozgósította.

Korlátolt baloldali mozgósítás

Az egyes korcsoportok körében jól láthatóak a baloldali jelöltek mozgósító erejének korlátai. A vélhetően ellenzéki, 30 év fiatalok körében magasabb az Orbánnal szemben Márki-Zayt támogatók aránya (29 százalék), mint amennyi Karácsonyé volt (21 százalék). Orbán mindkét kihívójával szemben ebben a korcsoportban 39, illetve 38 százalékot kapott. Ugyanakkor a választások végeredménye szempontjából aktivitása és lélekszáma miatt fontosabb 60 év feletti korosztályban mindketten csak 22 százalékos támogatásig jutottak, de Orbán Márki-Zayjal szemben 61 százalék, Karácsonnyal szemben viszont „csak” 55 százalékot kapott (a korcsoport 13, illetve 14 százaléka más jelöltet támogatott).

Karácsony Gergely előválasztási kampánya elején tehát közelebb került Orbán Viktor legyőzéséhez, mint most Márki-Zay Péter. Igaz, ez a közelség is még nagy távolságot jelent. Mindenesetre az előválasztás győzelmi mámora után keserűen ébredhet a vásárhelyi polgármester, ha kiderül, hogy választási győzelmére nincs esély.

A Nézőpont Intézet közvélemény-kutatása 2021. május 31 és június 2., valamint október 18. és 20. között, 1000 fő telefonos megkérdezésével készült. A minta minden kutatás esetében reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a mintavételi hiba 3,16 százalék.

Nyitókép: AFP / Kisbenedek Attila

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azt ugyanakkor kritikaként hadd fogalmazzam meg: igazán RELEVANCIÁJA a pártpreferenciáknak van.
Ezeket kellene hónapról hónapra kövezkezetesen közölni (és mintha éppen ezt nem tenné egyik kvk sem!).
Azaz:

Ön melyik alakulatra szavazna, ha ma lennének az országgyűlési választások:
- Fidesz-KDNP
- DK-Jobbik-LMP-Momentum-MSZP-P
- Mi Hazánk
- Kutyapárt
- ISZOMM
- egyéb

Csak ennek van relevanciája, ugyanis ez lesz a szavazólapon a döntési helyzet!

Ha akkor is olvashattál, amikor Gelgely visszalépett, bizony volt olyan elemzés mindkét oldalról, hogy MZP behúzta a csőbe Gelgelyt. MZP kettő közvéleménykutatást hivatkozott: az egyiket ő rendelte, de mindkettő kis mintás volt.
Ugyanakkor volt kettő nagymintas kutatás és mindkettőben Gelgely vezetett.

Márki-Zay nyilatkozta, hogy az ő programja 3 millió embert szólít meg, de még sehol nem olvasható a programja...Kíváncsi leszek pl. arra, hogy az iskolai hittan benne lesz-e a programban. Mert a balosok, a DK-val az élen, hallani sem akarnak erről, de Márk állítólag katolikus...

Hát azért olyan sokan Karácsonyra se lettek volna kíváncsiak szerintem.

Majd az Úr Jézus megítél. mint téged is...Amúgy hittanárként is érintene a döntés. Két mondatban két zagyvaságot írtál, gratulálok.

Szia! Egyetértünk:-)
MZP hazudós. Üldözési mániája van. Nárcisztikus. Veri a gyerekeit.
Küldött ember.

Megkérdőjelezi a 800000 szavazót is:-)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés