Révész Máriusz: A rendőrök felülről kaptak támogatást 2006-ban

2021. október 23. 7:38
A fideszes politikust is bántalmazták a rendőrök 15 évvel ezelőtt.

Révész Máriusz szerint az a fajta ámokfutás, amit a rendőrség végzett 2006. október 23-án, csak úgy volt lehetséges, ha ehhez felülről támogatást kaptak – írja az Index. Hozzátették: a fideszes politikus, akit rendőrök bántalmaztak 15 évvel ezelőtt, felidézte az akkor történteket: az első összetűzésekre akkor került sor, amikor délután 3 óra magasságában a tüntetőket nem engedték vissza a Kossuth térre, és kiszorították őket az Alkotmány utcáról a Bajcsy-Zsilinszky Endre útra. A kormánybiztos úgy fogalmazott, hogy ekkor egy időre nyugalmi patthelyzet állt be, majd a műveletet irányító parancsnok arra utasította a rendőröket, hogy az összegyűlt embereket a Deák Ferenc tér–Astoria irányába szorítsák. Hozzáfűzte:

a helyszíni illetékes százados jelezte, nem ért egyet a döntéssel,

mivel abba az irányban volt a Fidesz megemlékező nagygyűlése. A forgalmazási jegyzőkönyv szerint azonban azt a választ kapta, hogy ez parancs.

Megkezdődtek az összecsapások

A rendőrsorfal megindulásával az összecsapások is megkezdődtek, írják. Sikerült elérni, hogy

azt a legfejtebb egy-kétszáz fős tömeget – amivel a rendőrség már a nap folyamán összecsapott – rátolják a Fidesz százezres nagygyűlésére.

„Teljesen abszurd, paranormális és érthetetlen helyzet volt”, senki sem értette miért tették ezt – mondta Révész Máriusz. Hozzátette: a Fidesz nagygyűlése után 2 perccel pedig elrendelték a lovasattakot. Azt írják, a bizottsági meghallgatásokból kiderült, a rendezvényen tartózkodó civil ruhás rendőrök is alig tudtak elmenekülni a lovasroham elől, amit saját kollégáik hajtottak végre.

Révész megjegyezte: ezt követően sok durva atrocitás történt, a rendőrök – a hangágyúk hiányában – könnygázgránáttal kezdték el őket oszlatni minden figyelmeztetés nélkül a Síp utcánál. A politikus feleségét két kisgyermekével a Keleti pályaudvar irányába hazaküldte, ő pedig a fejébe vette, hogy visszafordul beszélni az egyenruhásokkal. A politikus jelezte, később a rendőrség sem vitatta, hogy nem volt felszólítás az oszlatásra. Révész Máriusz szerint ezzel együtt is

sok helyen sérültek 2006. október 23-án az előírások, ide értve a rendőri azonosítók hiányát.

A fideszes politikus utalt arra, hogy a rendőrség letagadta, hogy őt bántalmazták.

Végül bizonyítást nyert, írják, hogy

a hatóság emberei „álltak vérbosszút” Révész Máriuszon a szeptemberi tévészékház ostroma miatt,

ahol főként – döntően az irányítás hibájából – a rendőrök voltak az áldozatok. Hozzátették. a kormánybiztos úgy fogalmazott: „Hogy még súlyosabb legyen a dolog, a rendőrök a legsúlyosabb esetekben is falaztak egymásnak”.

Fotó: MTI Fotó: Beliczay László

Összesen 24 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Sok van, mi aljas,
De az embernél nincs semmi aljasabb.

Semmi eredetit kitalálni nem tudtok, csak másolni, mint amaz majmok, igaz?
Remélem levédették, hogy legalább fájjon valamibe az idézőjeles művésznek...

Az Ihász Sándor komcsi-libsi ügyészség biztosan tudja, hogy ki volt a felelős az otthagyott fegyverekért.
Ja, nem, nem tudja, erre már nem maradt energiája.
Legalább ennyit, hisz a fegyvereket VALAKI átadta, VALAKI átvette, mindkettő aláírta az átadás-átvételt.
Ha az őrszolgálatban eltűnt akár csak egyetlen lőszer - NEM TŰNT EL, - az egész laktanya területét felásatták volna utána, itt lőfegyverek tucatja CSAK ÚGY LE LETT TÉVE...
Aki letette, a neve: Senki.
Aki nyomozta, a neve: Senki.
Aki láttamozta és elsikálta, a neve: GYF Senki. Megérett a golyóra, de inkább kötélre ez a féreg.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés