Dobrev Klára inkább nyertesnek érzi magát

2021. október 18. 21:15
Bár minden idegszálával győzni akart, így is inkább nyertesnek érzi magát. A civilek bevonását a parlamentbe meg nem kommentálta.

Dobrev Klára az ATV Egyenes beszéd műsorának volt a vendége Márki-Zay Péter után. A műsorban elmondta, hogy szerinte a férje nem fenyegetőzött akkor, amikor azt mondta, hogy a miniszterelnököt a parlament fogja választani. A baloldali miniszterelnök-jelölt azon felvetésére, hogy alakítana egy hetedik frakciót,

csak annyit mondott, hogy erről tárgyalni fog vele.

A miniszterelnök-jelölt azon ötletére, hogy civileket tenne a parlamentbe, a műsorvezető többszöri visszakérdezésére se volt hajlandó kommentárt adni. Továbbá elmondta Dobrev a műsorban, hogy

Márki-Zay mindenben számíthat rá, ám a fő felelősség immáron a baloldali miniszterelnök-jelölté.

Dobrev Klára a vereségről

Az előválasztás elbukásáról azt mondta, hogy még sokat kell gondolkoznia rajta. „A győzelemhez erő, a vesztéshez egy kicsit még több erő kell” – mondta a DK-s politikus. Kifejtette, hogy bár vesztett, minden idegszálával győzni akart, de

inkább a nyertesnek érzi magát és a DK-t.

A politikus szerint miniszteri és egyéb pozíciókról egyenlőre idő előtti beszélni, de nem akar semmitől sem elzárkózni.

Nyitókép: ATV

Összesen 96 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kiegyezett a döntetlenben.
D

Tudjuk régről:
a vereség - nyereség
a demokrácia - egypárti diktatúra
a szabadság - vasfüggöny
az építészet - szocreál
a honvédelem - irány az Atlanti óceán
a művészet - amit Aczél és Lendvai enged, stb.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés