A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség (WKStA) tíz embert, köztük Kurzot, magas rangú tanácsadókat, illetve egy közvélemény-kutató cég két alkalmazottját gyanúsítja azzal, hogy közpénz felhasználásával felmérési adatokat manipuláltak Kurznak kedvezően, amikor a pártelnöki, majd kancellári tisztségre pályázott. Kurz tagadja, hogy törvénytelenséget követett volna el.
A vizsgálóbizottság megalakításával kapcsolatban Kai Jan Krainer szociáldemokrata képviselő a szerdai bécsi sajtótájékoztatón azt mondta: szerintük amit az ügyből eddig láttak, az csak a jéghegy csúcsa.
Andreas Hanger, az ÖVP képviselője reagálásában felelősségteljes hozzáállásra szólította az ellenzéket, és leszögezte, hogy a vizsgálóbizottságnak létrejötte esetén korrekt feltáró munkát kell végeznie.