Megbeszélések kezdődnek az EU, Amerika és a tálibok között Katarban

2021. október 12. 15:24
Az Európai Unió egymilliárd euró értékű támogatást különít el az Afganisztánban élők számára, valamint a menekült afgánokat befogadó szomszédos országok sürgős szükségleteinek kielégítésére – közölte az Európai Bizottság kedden.

Az uniós támogatási csomagot a világ húsz legjelentősebb gazdaságát tömörítő csoport (G20) vezetőinek keddi, Afganisztánról szóló találkozója során Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke jelentette be – közölték. Az uniós bizottság közleménye szerint a támogatást indokolja, hogy az afganisztáni társadalmi és gazdasági helyzet romlik, ami a tél közeledtével afgánok százezreinek mindennapjait fenyegeti, illetve az, hogy az augusztus második felében bejelentett, százmillió euró értékű humanitárius segítség önmagában nem lesz elegendő az esetleges éhínség elkerülésére.    

Az Afganisztánnak szánt uniós fejlesztési támogatás folyósítása továbbra is várat magára,

ahhoz ugyanis az EU-tagországok külügyminiszterei által elfogadott kritériumokat, köztük a befogadó kormányzás, valamint az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosítását teljesíteni kell. A bizottsági közlemény Ursula von der Leyent idézte, aki azt mondta: az afgán lakosság közvetlen uniós támogatása a humanitárius katasztrófát kívánja megelőzni az ideiglenes, legitimálás nélküli kormánnyal rendelkező Afganisztánban. Az afgán népnek nem szabad megfizetnie a tálibok cselekedeteinek az árát – tette hozzá.    

A brüsszeli testület szokásos napi sajtótájékoztatóján Nabila Massrali illetékes szóvivő kérdésre válaszolva megerősítgette azt a sajtóinformációt, amely szerint

az Európai Unió, valamint az Egyesült Államok illetékes különmegbízottjai hamarosan találkozni fognak a tálib kormány képviselőivel Katarban.    

Elmondta, a találkozó résztvevői olyan kérdésekkel foglalkoznak majd, mint a befogadó afgán kormány felállításának szükségessége, az Afganisztánt elhagyni kívánó afgánok szabad kiutazása, az emberi jogok tiszteletben tartása, beleértve a nők és a kisebbségek jogait, valamint annak biztosítása a tálib kormányzat részéről, hogy az ország ne szolgáljon más országok ellen irányuló erőszakos cselekmények otthonául. „A találkozó technikai szintű informális megbeszélés lesz, nem jelenti az afgán kormány elismerését" – tette hozzá az uniós szóvivő.

(MTI)

Fotó: KARIM JAAFAR / AFP

Összesen 7 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés