Török Gábor szerint ezért hazaárulózza a Dobrevre szavazókat Márki-Zay

2021. október 11. 18:26

Márki-Zay és Dobrev stratégiája látszólag harcban áll – fogalmazott az elemző.

2021. október 11. 18:26
null

Török Gábor is megszólalt Márki-Zay hétfői hazaárulózása kapcsán. Mint ismert: több politikus is úgy döntött, hogy az előválasztás második fordulójában Dobrev Klárát fogja támogatni. A Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke szerint ezzel a döntéssel „nem csak Karácsony Gergelyt árulják el ezzel, hanem a hazánkat”

Az elemző szerint Márki-Zay „minden eszközzel ki akar szabadulni a Gyurcsány-világból, hogy megvalósíthassa célját és szólhasson mindazokhoz, akiket a gyurcsányizmus taszít”. Mint fogalmazott, Márki-Zaynak ehhez „hangerőre és konfliktusra van szüksége”. Török Gábor hozzátette: a Demokratikus Koalíció eközben arra törekedik, hogy „a baloldal egyetlen legitim szereplőjeként, az összefogás védelmezőjeként állítsa be magát”. A hétfői nap folyamán több DK-s politikus is elítélően nyilatkozott Márki-Zay szavairól, maga Dobrev pedig úgy fogalmazott: „olyan határt lépett át Márki-Zay Péter, amit mindenki átléphetetlennek tartott”.

„A két stratégia látszólag harcban áll – de mindkettőnek szüksége van a másikra” – fogalmazott Török.

Nyitókép: Ficsor Márton

Összesen 136 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
formaegy
2021. október 12. 10:52
Az az egészben a lényeg, hogy MZP igazat mondott!!! Gyurcsányné, Gyurcsány és az egész pártja HAZAÁRULÓ! Gyurcsányné egész életében a szovjeteket szolgálta M.o., a magyar emberek kárára! Majd egy hátra arccal a gyilkos náci ballibes nyugatot a magyarok, M.o. kárára! Mindig hazaáruló volt, és ma is az! Sőt, ma a legaljasabb hazaáruló, ha lehet a hazaárulót rangsorolni. Gyurcsányné mindent elkövet, hogy ami nem sikerült a szovjetekkel, megvalósítsa a gyilkos náci nyugattal! M.o.-ot végleg megsemmisíteni, megvalósítani azt a pár éve bedobott Eu-i térképet ahol már nem volt rajta M.o. Gyurcsányné - amit olyan szeretettel most elhallgat, és ezzel becsapja a saját embereit - minden erejével azon dolgozik, hogy M.o.-ot bedobja a Hitler Birodalomba (E.E.Á) - lehet bárminek nevezni, mert ez bizony Hitler álma volt - ami M.o. végét jelentené! Visszafordíthatatlanul megsemmisülne M.o. Mennyi szava lenne M.o.-nak ahol egy nyugati ballibes gyilkos lenne a H.B. elnöke?! Semmi! Egy szemétdomb lenne M.o. egy szemét lerakat, ahol a magyaroknak vége lenne. Ugye arról sem beszél, hogy a merkelcsorda elosztása azonnal megkezdődne ahogyan hatalomra kerülne!!!!!!!!!!!!!! Elosztás? Minden merkelcsordát akik nyugatnak kolonc azt M.o.-ra telepítenék!!!!!!!!!! No és ne feledjük az LMBTQ térnyerését! Azonnal megjelennének az óvodákban, iskolákban, az ártatlan kiskorú gyerekek kiszakítva a szülők biztonságos, védelmező karjai közül, és buzinak nevelnék őket. Nemváltoztató műtétre irányítanák őket.............. Ez csak 3 olyan dolog ami M.o.-ra vár, a magyar emberekre. Egy biztos, hogy amikor bárki Gyurcsánynéra, és Gyurcsányra azt mondja HAZAÁRULÓ, soha nem mondott olyan igazat, mint ezt! Gyurcsánynénak természetesen rosszul esik, hiszen a legnagyobb igazsággal van pofán vágva! Az igazság fáj - mondja a szólás.
Válasz erre
0
0
Hont András Márki Zay Péterről
2021. október 12. 10:12
Hont András: Márki Zay Péter zavarba hozta a Fideszt. Márki Zay Péter esetleges győzelme azt jelenti, hogy amit a Fidesz 2 év alatt kitalált AZ MIND KUKA! 1, az előválasztás színjáték, KUKA 2, Gyurcsány show, KUKA 3, migráció, KUKA 4 szivárványos BP vs narancs vidék, KUKA MINDEN KUKA MINDEN KUKA MINDEN KUKA MINDEN KUKA
Válasz erre
2
2
Fila2020
2021. október 12. 08:32
Török Gábor azt nehezményezi, hogy nem készül el fából a vaskarika. Valóban a legnagyobb gond az ellenzéki összefogással az, hogy nem hiteles, ami egyben azt is jelenti, hogy kormányzó képtelen. Ha másért nem, hát ezért lenne rendkívűl ártalmas győzelmük Magyarország számára.
Válasz erre
3
0
Biivisz
2021. október 12. 06:12
"A két stratégia látszólag harcban áll – de mindkettőnek szüksége van a másikra" Nemhogy "szüksége van", de a show így van "megtervezve". 1. Fletó tudja, hogy Klára túlságosan "össze van Gyurcsányozva" ahhoz, hogy legyőzze Orbánt. Ezért neki olyan minielnök-jelölt kell, aki mögött nincs hátország, hogy minél könnyebben lehessen félidőben "megyósítani". 2. Így történhetett, hogy a magyargyörgy által "kezelt" előválasztás a pártvezér versenytársakat - minden előzetes mérés dacára - a sor végére utasította az első fordulóban. 3. Az évek során gondosan hiszterizált Orbánofóbok számát növelni már lehetetlen, a "többséget" meg nagyon nem adják ki, így az egyetlen esély a "csalódott fideszesek" becsatornázása, miközben a Jakabbal csalódott jobbikosokat is meg kéne tartani. Utóbbira karigeri mindig is alkalmatlan volt, de Budapest (és önmaga) módszeres leamortizálásával már az előbbire is azzá vált. 4. Ehhez kell márkizaj. Egy-két "megvett" szondázó céggel (erre utal a jócskán hibahatáron túli szórás a különböző cégek között) kimutatták, hogy az utolsó pillanatban a (nem kicsit) harmadik márkizaj már megelőzi karigerit, amivel sikerült a szerencsétlent visszalépésre bírni. (Meg különben is azt teszi, amit Fletó mond neki.) 5. A cicaharc most azért folyik, hogy a "csalódott fideszeseknek" és jobbikosoknak demonstrálják, mennyire hiperfüggetlen márkizaj az Apró klántól. Az egyetlen veszély a DK-s szavazók elbizonytalanodása, de ez kezelhető Klára áldozati pózából kommunikált "az egység mindenáron" mantrájával. Hogy márkizaj mindebben tudatosan van-e benne egy-két év minielnökség lehetőségéért cserébe, vagy hasznos idiótaként tényleg azt hiszi, lehet komoly politikai szerepe az országban, az már édesmindegy.
Válasz erre
7
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!