Elfogták az Iszlám Állam egyik vezetőjét

2021. október 11. 13:00
Számi Dzsászim al-Dzsaburi irányította az ISIS pénzügyeit, kezelte kőolaj- és földgázvagyonát, illetve vezette a műkincsekkel kapcsolatos műveleteket.

Az iraki hírszerzés elfogta az Iszlám Állam terrorszervezet egyik magas rangú tagját, Számi Dzsászim al-Dzsaburit, aki a csoport pénzügyeinek irányítója, illetve korábban a 2019-ben likvidált vezetőjének, Abu Bakr al-Bagdadinak a helyettese volt. Az akciót vasárnap hajthatták végre.

Az ISIS második embere volt

Az amerikai pénzügyminisztérium 2015-ben tette rá a szankciókkal sújtott terroristák listájára amiatt, hogy al-Dzsaburi anyagi és egyéb támogatást nyújtott az Iszlám Államnak: irányította a dzsihadista szervezet pénzügyeit, kezelte kőolaj- és földgázvagyonát, illetve vezette a műkincsekkel és ásványkincsekkel kapcsolatos műveleteit. 2014 augusztusában

az Iszlám Állam ellenőrzése alá került Moszul városban a szervezet második számú parancsnoka volt.

Az iraki kormány 2017 decemberében hirdetett győzelmet az Iszlám Állam felett. Bagdadival az Egyesült Államok különleges erői végeztek 2019-ben Északnyugat-Szíriában. Akkor az amerikai külügyminisztérium pénzjutalmat ajánlott annak, aki segít kézre keríteni az Iszlám Állam vezetőit, és köztük szerepelt a-Dzsaburi neve is.

Tízezer ISIS harcos rejtőzködik most is Irakban és Szíriában

Az iraki biztonsági erők közleménye szerint al-Dzsaburi az egyike azoknak, akiket

az Iszlám Államhoz kötődően a legnagyobb erőkkel kerestek nemzetközi szinten.

Közeli kapcsolata van a szervezet jelenlegi vezetőjével, Abu Ibráhim al-Hasemi al-Kurasival is. Egy idei ENSZ-jelentés szerint az Iszlám Államnak ma is 10 ezer aktív harcosa rejtőzködik Irakban és Szíriában.

(MTI)

Fotó: Ahmad Al-Rubaye / AFP

Összesen 8 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha naponta 2x elfogják az Iszlám Állam 1-es számú vezetőjét, akkor sem
érnek soha a végére.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés