A kommunizmus eleve emberellenes

Ha a komenizmus megvalósul, akkor indul az igazi történelem.

...érdemes feltennünk két kérdést.
„Ha kicsit felocsúdunk az elképesztő előválasztási káoszcirkusz történései után, érdemes feltennünk két kérdést. Azért érdemes, mert minden másnál jobban kirajzolják a kormányzati és ellenzéki cselekvések közötti fő különbséget, illetve azt, hogy a két politikai erő mit tart fontosnak a politikában. Szóval:
1. Mit csinált az ellenzék az elmúlt hetekben?
Egymásnak ellentmondó felméréseken civakodtak, egymásnak üzengettek, online előválasztási rendszert buheráltak, egyet nem értő állampolgárt fenyegettek, a szavazólapon történő közös szereplésről ötleteltek, előválasztást hosszabbítottak, Magyarországot elítélő brüsszeli inkvizíciós küldöttségek elé borítottak vörös szőnyeget, néhol pedig saját leszerepelt vezetőik cseréjét latolgatták. Ki-az-erősebb-nagyotmondási versenyt indítottak, és folyvást visszalépésekről matekoztak. Amikor így tettek, épp csak az nem derült ki, hogy ugyan mivel tennék jobbá a magyarok életét?
2. Na, és mit csinált eközben a kormány?
Döntött a hitelmoratórium meghosszabbításáról, döntött a 200 ezres minimálbér támogatásáról és a családi adóvisszatérítésről, amely egymagában több százezres támogatást jelenthet közel kétmillió szülőnek. Döntött az egységes 80 ezres nyugdíjprémiumról, és arról is, hogy a 25 év alattiaknak biztosan nem kell majd jövedelemadót fizetniük januártól. Már azt is tudjuk, hogy a rendvédelmisek 6 havi fegyverpénzt kapnak, és az sem kis dolog, hogy elindult a zöld csok, ami a kétgyermekeseknek 10 milliós, háromgyermekeseknek 15 milliós kamatmentes kölcsönt jelenthet. A nemzetközi fronton is helyt kellett állni, leginkább azért, hogy a más uniós országokban egyre súlyosabb energiaár-emelkedés továbbra se terhelje túl a magyar családokat és a gazdaságot.”
Nyitókép: Facebook