Egyre durvábbak a kampányok: ép lelkű ember itthon is nehezen viseli ezeket a heteket

Szüleim kisdiákként olykor kaptak egy körmöst az iskolában, amit nagymamáim természetesnek tekintettek. Mire én lettem diák, már normaszegésnek számított. Amikor felpofozott a felejthetetlen Katuláné, mert a Ki tud többet a Szovjetunióról? című foglalkozáson azt mondtam – papagájként ismételve az otthon hallottakat –, hogy

akkor a mamám botrányt csinált, s láss csodát: az ügy, amely úgy indult, hogy kirúgnak, azzal zárult, hogy mindenki meg nem történtnek tekintette. 

Nekem volt nehéz beszélgetésem a kisfiam tanárával arról, hogy ne kiabáljon a gyerekekkel az órán. Megértette, elnézést kért. Szerencsénkre mindinkább finomul az, ahogy a gyermekeinkkel bánhatnak, akikre rábízzuk őket. Általában is a világ sok szempontból civilizáltabb, mint egykor. A 19. század végén természetes volt, hogy a férfiak köpködnek a kocsmában, a vonaton is akár, aztán kiderült, hogy a tbc-t így könnyen el lehet kapni, meg hát amúgy se vonzó szokás, lassan le is szoktak róla a polgárok, és a hatvanas évekre a „Köpködni tilos!” táblák is eltűntek a várótermekből, italboltokból. 

Tisza Kálmán idejében a kortesvacsorákon – mind a két oldal jelöltje tartott ilyet – rendre megcsapoltak néhány hordó bort, s a következő napokban abból kerekedett skandalum, hogy a jelöltek táborai egymást azzal vádolták, lerészegedtek a nagy eszem-iszom alatt. 1884-ben az amerikai republikánusok szokatlan „durvasággal” azzal vágtak az ellenfél alá, hogy a demokraták a rumivók pártja, ráadásul a rebellió hívei, és különben is pápisták – utóbbival az ír választók szíve közepébe találva. 

Jól emlékszem egy szerintem kifejezetten vicces kampányklipre 1990-ből. Darvas Iván zongoratanárt alakított, a kislány tanítvány a Für Elisét játszotta hibásan, 

Boldog békeidők! – sóhajthat fel joggal a kedves olvasó. 

Hiszen csak a közelmúlt kampányaira gondolva: Donald Trumpot és Robert Ficót megpróbálták lelőni. Az sem akármi, hogy a német választás előtt az Alternatíva Németországért pártot kizárták a közszolgálati műsorsávból, az alkotmányvédelmi hivatal pedig nemzetbiztonságilag veszélyesnek nyilvánította. Franciaországban Marine Le Pent pont olyan ügyben ítélték első fokon letöltendő börtönbüntetésre, amilyenben az Emmanuel Macron államfő szövetségesének számító François Bayrou is vádlott volt, csak őt végül felmentették. 

Ép lelkű ember itthon is nehezen viseli ezeket a heteket: a politikusok egymás elleni brutális vádjait, a közösségi médiában terjedő elképesztő mémeket, az egymás táborába átkiabálók halálkívánságait, az egyszerűségükben bántó plakátokat vagy épp a képtelen hülyeségeket tartalmazó pártprogramokat. 

Mit lehet tenni? Egy régi szlogennel szólva, nyugodt erővel viseljük el ezt az időszakot. Nem polgári karakternek való idők. Ám mindnyájunk elé tükröt tart a kampány:  a politikusok csak a tömegek igényeihez alkalmazkodnak, ha úgy látnák, az az érdekük, hogy szonettkoszorúkkal és mesterdalnokokkal hódítsák meg a szavazókat, úgy járnának el. Egyebekben pedig hallgassunk az eszünkre és a szívünkre, olyan jelöltre szavazzunk, akinek értékrendje közel áll hozzánk, és van hitele. A választás után minden derűsebb lesz, s a kedélyek is megnyugszanak lassan.

Nyitókép: Mandiner-archív