Amikor tehát Dobrev Klára azt ígéri, hogy a Fidesz által a templomokba öntött pénzt ő bezzeg az emberekre fordítaná, akkor nagyságrendileg erre a fejenkénti 2638 forintra kell gondolnunk – ezzel ő iszonyúan megajándékozna minket, ő ezt a 7,5 eurót mind a zsebünkbe tenné.
Nem úgy, mint a rút Orbán-kormány, amely csoffadt 600 milliárd forintot készül épp átutalni a családosoknak, két templomátadás között. Amire lehet azt mondani, hogy »jó, de az csak a gyerekeseknek jár«, ez a probléma azonban rém egyszerűen orvosolható: minden családos kedvére adhat visszatérített adójának összegéből a környezetében élő időseknek és rászorulóknak. Mifelénk, keresztényeknél ez eleve alap; nem vagyunk mi Gyurcsány Ferenc, aki 2005-ben, miniszterelnökként azon lamentált úszómedencés villájából, hogy édesanyja Pápán alig fűt, mert kicsinyke nyugdíjából nem bírná fizetni a rezsit.
De természetesen akadhat, aki ateistaként kikéri magának, hogy akár csak egyetlen adóforintját is felhasználják például egy Belvárosi Főplébánia-templom rendbehozatalához, és inkább érdeklődve nézte volna még néhány évtizedig, ahogy Budapest kellős közepén, a Duna-parton lassan szétrohad egy nagymúltú műemlék épület.”
Fotó: GERARD CERLES / AFP