A vesztes világháború és a szovjet megszállás alapvetően rányomta bélyegét az 1945 utáni Európa képére. Magyarország határai, a magyar kisebbségek és a pozsonyi hídfő címmel rendezett vitaestet a Rubicon Intézet a budapesti Scruton Közösségi Térben, ahol három történész szolgált sok meglepő adalékkal és némi mítoszrombolással az érdeklődőknek.
A vitaestet Szarka László, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa, a komáromi Selye János Egyetem docense vezette, s részt vett rajta a békeszerződés kérdéseit kutató Fülöp Mihály, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, valamint az úgynevezett pozsonyi hídfő – azaz a Pozsony környéki, ekkor még magyar lakosságú települések: Dunacsún, Horvátjárfalu, Oroszvár, Rajka és Bezenye elcsatolásának – kérdésében járatos Hollósi Gábor, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos főmunkatársa is.
Mint Fülöp hangsúlyozta, az első és a második világháborút lezáró békerendszerek között hatalmas a különbség. Míg előbbiek a főbűnös Németországgal kezdték, utóbbiak a „csalósokkal”, a korábbi relatív konszenzussal szemben érezhető volt a kelet-nyugat érdekellentét is (ez késleltette a német békekötést, amelyre aztán ténylegesen ekkor nem is került sor) a hidegháború előhangjaként – vagyis, Szarka megfogalmazásában
most francia béke helyett ránk a „Pax Sovietica” kora köszöntött.
Hiszen az összeülő öt nagyhatalom és 16 szövetséges „kis győztes” közül az olaszok kapcsán az angolszász és némi francia, hazánk, Csehszlovákia, Bulgária, Románia és Finnország, azaz a „kis vesztesek” kapcsán elsősorban a szovjet akarat érvényesült, de szövegszerűen előbbi mintájára, így a szerződések szövege nagyon hasonló. Mint az NKE tanára megjegyezte, így tiltották meg életszerűtlen módon hazánknak atomfegyverek és torpedónaszádok birtoklását – előbbit egy brit sorhajókapitány azzal indokolta, hogy azokat a Balatonon ki lehet próbálni, és vonaton a tengerhez vinni bevetésre… Mindenesetre, mint Fülöp fogalmazott,