Handelsblatt: Magyarországnak el kell hagynia az Európai Uniót

2021. szeptember 30. 8:27
A keleti bővítés „Európa Achilles-sarkának” tűnik – írja a német lapban a sztárközgazdász Daron Acemoglu.

Miután a magyar kormány júniusban elfogadta az LMBTQ-ellenes törvényt, és Mark Rutte holland miniszterelnök rámutatott, hogy az országnak nincs többé keresnivalója a európai közösségben, az Európai Uniónak kiutasítási eljárást kellene indítania Magyarország ellen, majd megfontolni, hogy ugyanezt tegye Lengyelországgal is – olvasható a Handelsblattban közölt vendégkommentárban,
melynek szerzője a Massachusettsi Műszaki Egyetem közgazdász professzora, a híres közgazdász, Daron Acemoglu.

 Az EU küldetése a demokratikus intézmények bevezetése nemzetek feletti szinten, amire a nyugati országoknak kell jó példát mutatniuk – szögezi le a szerző, aki  Jimmy Carter amerikai elnök 1977-es beiktatási beszédét idézi: „A szabadságot más országokban úgy lehet a legjobban előmozdítani, ha megmutatjuk, hogy a mi demokratikus rendszerünk utánzásra méltó”. Az EU 2004-es közép- és kelet-európai bővítése kezdetben sikeres volt. Szinte „elképzelhetetlennek” tűnik, hogy

Magyarországon ilyen gyors demokratikus változás következett volna be az uniós tagság és finanszírozás lehetősége nélkül.

Ma azonban a keleti bővítés „Európa Achilles-sarkának” tűnik. Magyarország és Lengyelország ma „az EU működési zavarainak és intézményi gyengeségeinek szimbóluma”. Egy bő évtized után a Fidesz kormányzása alatt a demokrácia „halálos sebet” kapott, és kétséges, hogy a választók képesek lesznek-e leváltani a jelenlegi kormányt. A cikk írója rámutat arra, hogy az Európai Uniónak végre határozottan fel kellene lépnie Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, például úgy, hogy leállítja az uniós támogatások kifizetését, és megfosztja a tagállamokat szavazati joguktól az Európai Tanácsban. Ha Magyarország nem tér vissza a demokráciához rövid időn belül, akkor el kell hagynia az Európai Uniót, hogy az európai projekt
fennmaradhasson – véli Acemoglu.

Nyitókép: MTI/EPA pool/John Thys

Összesen 231 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Betojtak, hogy nem nyer az ellenzék:-)
Viszont ha befogadjuk az lmbtqdgjkgfd-t azonnal megfelelünk az ő demokrácia felfogásuknak.
Nem is titkolják már az igazi szándékot.

Magyarra fordítva: ha Magyarország nem követi a liberális őrültet, ki kell zárni. És mi lenne a JOGI alap? És végül ki járna jól, és ki rosszul? Csak nem az Unió?...

Ez is baj.
De ez az okos német a magyarországi német cégektől is venne el pénzt.

A gazdagok meg félnek a ballib kormánytól és viszik ki a pénzüket Svájcba.

Mi majd a villanyt kapcsoljuk le.

Ez a demokrácia amerikai, s némi áthallással német értelmezése. Ami világszerte egyre sikeresebb orvosság a diktatúrák felszámolása terén. Csak a buta magyarok és lengyelek nem értik.....mármint a globális gazdasági érdekeltségek társadalmi modelljeit, azok célszerűségét.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés