Ezrével hordják Olaszországba az illegális migránsokat a német civil szervezetek

2026. augusztus 17. 16:31

Az összesített adatok szerint 2022 január elsejétől a mai napig közel 396 ezer bevándorló érkezett az olaszországi partokra. Az idei év elejétől 66 ezren, ami a tavalyi év egészében érkezettek számának felel meg.

2026. augusztus 17. 16:31
null

Amióta a Giorgia Meloni vezette kormány irányítja Olaszországot, azaz 2022 októbere óta a nem kormányzati szervezetek (NGO) hajóival az olasz partokra érkezett bevándorlók több mint felét német szervezetek szállították – közölte a belügyminisztérium adatait a Corriere della Sera napilap hétfőn.

A felmérés szerint a Meloni-kormány 2022. október 22. beiktatása óta NGO-hajókkal érkezett több mint 44 ezer bevándorló ötvenhárom százalékát német szervezetek szállították Olaszország partjaira.

A legtöbb bevándorlót, több mint hatezerhatszáz embert a francia alapítású Orvosok határok nélkül (Msf) szervezet Geo Barents nevű hajója szállította olaszországi kikötőbe. Második helyen a Németországban is bejegyzett Sos Mediterranee szerepel, több mint hatezer bevándorlóval. Harmadik a szintén német SOS Humanity volt, több mint négyezer emberrel.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Gyere hozzánk podcastet készíteni!

Gyere hozzánk podcastet készíteni!
Tovább a cikkhezchevron

A Corriere della Sera közölte a Földközi-tengeren mentési tevékenységet végző 23 nem kormányzati szervezet listáját: tizenkettő német, négy spanyol, négy olasz, egy holland, egy belga és egy brit van közöttük.

A napilap azt írta: a római kormány az adatok közlésével hárítani kívánta Berlin döntését, miszerint visszatoloncolja Olaszországba az olasz partokra érkezett bevándorlókat, akik továbbjutottak Németországba.

Az összesített adatok szerint 2022 január elsejétől a mai napig közel 396 ezer bevándorló érkezett az olaszországi partokra. Az idei év elejétől 66 ezren, ami a tavalyi év egészében érkezettek számának felel meg.

Nyitókép: Sameer Al-DOUMY / AFP

 

 

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Averti
2026. augusztus 19. 13:57
Némi elemózsiával ellátva továbbiirányítani őket Berlin felé.
Válasz erre
0
0
Canadian
2026. augusztus 18. 15:39
A világon 57 muszlim állam van. A muszlim "menekülteket" ezek közül pontosan 0 (nulla, zérus, nil, nada) fogadja be. Az összes muszlim álmenekültet kizárólag a gazdagabb keresztény országok fogadják be. A muszlim álmenekültek gondosan kikerülik a közeli biztonságos országokat és átrepülik a világot, hogy az általuk kiszemelt gazdag országban kérjenek menedékjogot. Ez az egész rendszer hibás, le kell állítani.
Válasz erre
0
0
Irgum-burgum
2026. augusztus 18. 12:22
Az üldözötteknek való segítségnyújtás alapvető alkotmányos kötelesség.
Válasz erre
0
4
scandal says Jack
2026. augusztus 18. 11:54
A németek önfeláldozása határtalan... az olaszoknak juttatják a legtöbb mérnököt és orvost...
Válasz erre
2
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!