A nagy nyári fociháború
Április 19-én a két spanyol és az olasz elitklub mellett további kilenc – a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea, a Tottenham, az Atletico Madrid, az Internazionale és az AC Milan – jelentette be a húszcsapatosra tervezett európai Szuperliga létrehozását. Néhány napon belül a Real Madrid, a Barcelona és a Juventus kivételével a többiek visszaléptek, miután az UEFA, a nemzetközi szövetség (FIFA) és a futballvilág más befolyásos személyiségein kívül állami és politikai vezetők sora lépett fel a tizenkettek különszerveződése – és az UEFA-tól független új sorozat beindítása – ellen. A szurkolói csoportok szintén heves kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal kapcsolatban.
Május 12-én az UEFA szigorú szankciókat kilátásba helyezve fegyelmi eljárást indított az érintett klubokkal szemben, miközben a kilenc visszalépővel „békét kötött”. A renitens hármakat figyelmeztette: megtagadhatják tőlük az európai sorozatokban való részvételt, így akár ki is zárhatják őket a Bajnokok Ligájából. Az esetleges eltiltás nem érinti ugyanakkor a válogatottbeli szereplést. A Premier League hat érintettje a „jóakarat gesztusaként” elfogadta, hogy egyenként 3,6 millió font (1,45 milliárd forint) bírságot fizet. Ezen kívül a Manchester United, a Liverpool, a Manchester City, az Arsenal, a Chelsea és a Tottenham abba is beleegyezett, hogy ha a jövőben a Szuperligához vagy ahhoz hasonló, zártkörű ligához próbálnának meg csatlakozni, akkor 30 pont levonással és 25 millió font (10 milliárd forint) bírsággal sújtják őket.