Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Népszavazáson támogatták Svájcban vasárnap az azonos neműek házasságát.

A vasárnap este közzétett hivatalos végeredmény szerint a választók 64,1 százaléka támogatta az azonos neműek házasságának engedélyezését. Az ország 26 kantonjának mindegyikében többséget kapott az előterjesztés. Az azonos nemű párok házasságkötésének lehetőségét korábban a svájci parlament és kormány is támogatta.
A svájci törvényhozás már tavaly törvényben engedélyezte a melegházasságot, de ennek ellenzői népszavazást kezdeményeztek arra hivatkozva, hogy a házasság csak férfi és nő köteléke lehet. A jogszabályt a referendum idejére felfüggesztették, s most a voksolás nyomán a svájci kormány fog dönteni annak hatályba helyezéséről.

A Svájcban élő azonos neműek számára eddig a bejegyzett élettársi kapcsolat engedélyezett volt. Ez azonban nem biztosított számukra ugyanolyan jogokat a honosítás és az örökbefogadás terén, mint a heteroszexuális pároknak. A jogszabály lehetővé teszi azt is, hogy leszbikus párok spermadonort vegyenek igénybe mesterséges megtermékenyítés céljából.
(MTI)
Nyitóképen: A népszavazást hirdető plakát Svájcban. Fotó: Fabrice Coffrini / AFP