Szijjártó a CNN-nek: Szégyen, ahogy Ursula von der Leyen beszél a magyar jogalkotásról

2021. szeptember 22. 9:54
A külügyminiszter az interjúban ismét világossá tette: Magyarországon a gyermekek szexuális orientációjával kapcsolatos nevelése kizárólagosan a szülők joga. 

„Régi ismerős, új vádak” címmel tette ki Szijjártó Péter Facebook-oldalára a legújabb, vele készült CNN-interjút. A beszélgetés legnagyobb részében a pedofilellenes törvénycsomaggal kapcsolatban kérdezte Szijjártót a riporter:

„Miniszter úr, ön ugyanolyan jól tudja mint én, hogy meleg vagyok. Így rám is vonatkozik ez a törvény? Ön engem pedofilnak tart?” – hangzott az első kérdés, mire Szijjártó Péter a következőket válaszolta:

„Tisztelem azt a tényt, hogy kezében tartja a jogszabály egy példányát, mivel a közelmúltban bármikor bárkivel vitáztam erről, úgy kellett vitáznom, hogy tudtam, a partnerem soha nem olvasta a törvényt. És tisztelem azt az életmódot amit ön választott és a jogszabály is tiszteletben tartja minden felnőtt, tizennyolc év feletti személy jogát, hogy olyan életmódot válasszon, amilyet élni akar.”

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a jogszabály két részből áll: az egyik rész a pedofíliával összefüggésben elkövetett bűncselekmények szigorú szankcionálásáról szól, a másik pedig szavatolja, hogy 

a gyermekek szexuális orientációjával kapcsolatos nevelése kizárólagosan a szülők joga. 

Szijjártó kiemelte, Magyarországon 18 éves kor felett mindenki azt csinál amit akar, annak az államnak semmi köze. „Tehát bárkit is szeretnek a 18 éves kor feletti felnőttek, akárkivel is akarnak együtt élni, bármilyen életet is akarnak élni, ahhoz semmi köze az államnak” – hangsúlyozta.

Elmondta, ezért is tartja bosszantónak, hogy LMBTQ-ellenes törvénynek hívják egyesek a jogszabályt, egyben szégyennek nevezte azt is ahogyan Ursula von der Leyen beszélt a magyar jogalkotásról a törvénycsomaggal kapcsolatban. Szijjártó kiemelte: 

a magyar kormány ebben a kérdésben nem ismeri a kompromisszum fogalmát. 

A riporter megkérdezte azt is, hogy a kormányban aggódnak-e amiatt, hogy elveszíthetik a választásokat?

„A kérdés nagyon egyértelmű lesz a választások alatt: az emberek vagy vissza akarnak térni a 2010 előtti időszakhoz, amikor az ország eladósodott, magasak voltak az adók és a munkanélküliség az egekben volt, vagy folytatni akarják azt ami 2010 óta zajlik, amikor gazdasági csúcsokat döntünk, teljes körű foglalkoztatottság van az országban és amikor a családokat támogatjuk” – hangzott a válasz.

Nyitókép: CNN/Facebook

Összesen 287 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Széchenyi a legnagyobb magyar.

De ki a legkisebb magyar?
A D-209? Vagy a kakadu? Valamelyik másik?

Szerinted ki a 3 legkisebb magyar?

Egy nagyszerűen megalkotott törvény, amelyet minden ép elméjű ember ért. Aki pedig NEM AKARJA érteni, az pedig nem is fogja...

A zsidóságát végzetesen rosszul értelmező elfajzott zsidó mentalitása ez, amely ma a világnak diktál.
Mindössze pár ezer ember, akik között feltűnően sok a magát zsidónak valló, ennyi kell az egyetemi élet, színházak-művészetek, a világmédia - ez a legfontosabb - a bankok, pénzügy, a lobbizás/törvénykezés, a rendvédelem/bűn"üldözés", és a hadsereg irányításához.
Ötezernél semmi esetre sem több.
Ez a fickó nem az irányítók közé tartozik, talán a CNN-nél a legfelső ember az az egy, aki az ötezerhez tartozik, de nem a legfelső szinten, mert bármikor lapátra tehető.
Tehát világosabban, szerény véleményen szerint: az ötezer felett egy kb öt-tízfős csapat, akik mindent meghatároznak, ők a - mondjuk úgy - minden hatalom fölött állónak érző elfajzottak, legalább kilenc: elfajzott zsidó.
De hogy konkrétan ki az az 5-10 fő, azt biztosan: senki nem tudja, talán még ők maguk sem ismerik a pontos névsort.
De ezt leírták a Cion bölcsei, akár ők valóban, akár mások, a lényeg ugyanaz.

Légyszíves írd le, hogy a törvény hol tesz homo és heteroszexuálisok között különbséget!
Tehát amelyik az a szabőály, amelyik az egyikre vonatkozik, a másikra pedig nem?
Légyszí tedd meg, ha már megkülönboztetéseől beszélsz!

1. Kik azok az afromagyarok? Ez a szó nem létezik.
2. LMBTWQWRRTHBN identitás meg micsoda? Egyszerre hetero, homo, transz, leszbi, szamárcsődör, és székláb???

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés