„Ez izgalmas lesz” – Orbán Viktor rendkívüli interjút ad szerdán
Szerda délután minden kiderül!
A világhírű zenész és producer a három német kancellárjelöltről, valamint a vasárnapi német választások magyar vonatkozásáról is beszélt az Origónak adott interjújában. Összefoglalónk!
A kancellárjelöltek vitáján Európa, mint téma meg sem jelent – fogalmazott Leslie Mandoki az Origónak adott interjújában kedden. A zenészt ez igencsak meglepte, hiszen mint fogalmazott: „az európai közösség nincs olyan jó állapotban, ahogy kellene lennie, rengeteg a nyitott kérdés”. Hozzátette ugyanakkor: az oktatásügy sem szerepelt például a témák között, ami szerinte talán még nagyobb probléma.
Németország gazdasági problémákkal küzd
Mandoki az interjú során kitért arra is: szerinte Németországban
A zenész hozzátette azt is: egy harmincéves házaspár ráadásul még csak hosszabb, akár 30 éves távlatra sem tud gazdaságilag előre tervezni. Mint fogalmazott, szerinte ennek több oka is van, többek között például az is, hogy a német gazdaságban öt százalék felé halad az infláció, miközben nulla a kamatláb. Szerinte a németeknek vissza kellene térnie a szociális piacgazdasághoz.
Így alakulhat Németország és Magyarország kapcsolata, ha Laschet nyer
A világhírű producer kérdésre válaszolva elmondta azt is, szerinte
A zenész hozzátette, Laschet „nagyon tiszteli hazánkat és az egyik legfontosabb feladatának tartja, hogy újra összefogja az európai közösséget”. Mint fogalmazott: „Laschet igazi európai ember, tudja, hogy milyen fontos Magyarország Németországnak, és Németország Magyarországnak”.
Mandoki a másik két esélyes kancellárjelöltről szólva Annalena Baerbock tanulmányi hiányosságait, valamint az Olaf Scholz „számláján lévő akciókat” emelte ki. Mint fogalmazott, szerinte „Olaf Sholz csak egy trójai ló, akit nem követ a saját pártja” sem. Leslie Mandoki ugyanakkor elmondta: hisz benne, hogy Armin Laschet lesz az új német kancellár.
Az Origo Leslie Mandokival készült interjúját teljes egészében az alábbiakban tekintheti meg: