Katonai puccskísérlet történt Szudánban

2021. szeptember 21. 11:56
Katonai hatalomátvételt hiúsítottak meg a hatóságok Szudánban – közölte kedden Taher Abu Hadzsa, a hadsereg szóvivője az állami televízióban.

A szóvivő részleteket egyelőre nem árult el az államcsíny hátteréről, nem fedte fel az elkövetők kilétét sem. A hatóságok jelezték, hogy nyomozást indítottak, és rövidesen megkezdődik a gyanúsítottak kihallgatása. „Ellenőrzésünk alatt tartunk mindent (...) A forradalom győzött!” – írta a Facebookon Mohammed al-Fíki Szulimán, a kormányzó katonai-civil tanács egyik tagja. Felszólította a lakosokat, hogy oltalmazzák az országban zajló politikai átmenetet.        

Hírügynökségek szerint a puccsisták a kelet-afrikai ország fővárosa, Kartúm közelében szervezkedtek. Egy névtelenül nyilatkozó katonai tisztségviselő szerint a fegyveres erők több tagja megpróbált elfoglalni számos kormányzati létesítményt, de megakadályozták őket ebben. A város utcáin ekkor sok katonai jármű volt látható. Többeket letartóztattak, köztük magas rangú katonatiszteket.    

 

 

Egy névtelenül nyilatkozó kormányzati forrás szerint a puccsisták egyik célja az volt, hogy ellenőrzés alá vonják az állami rádióadó Omdurmánban található székhelyét. Omdurmán Kartúmmal átellenben, a Nílus másik oldalán fekszik. Egy szemtanú szerint a hadsereg kedd reggel tankokkal zárt le egy hidat, amely a fővárost összeköti Omdurmánnal.    

 

 

Szudánban harminc évig Omár el-Besír elnök irányított kemény kézzel. Besírt tömegtüntetések nyomán 2019-ben a hadsereg megbuktatta. Ezt követően a civilek a katonasággal karöltve átmeneti kormányt hoztak létre, amelyet világszerte üdvözöltek. Az átmeneti kormány több puccskísérletről is beszámolt, amelyek hátterében állítólag Besír hívei álltak.

(MTI)

Fotó: Mahmoud Hjaj / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 1 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés