Hol vannak a feministák, amikor szükség lenne rájuk?

2021. szeptember 19. 12:04

Seres László
az individualista
Afganisztánban húsz év után ismét államhatalomhoz jutott az iszlamofasiszta társaság.

„Amerika és Európa csendes, újra csendes, nem is beszélve az ENSZ-ről. Ez azzal függhet össze, hogy nem Izrael lőtt vissza rakétákkal Gázában, vagy engedélyezett egy újabb lakóparkot a »megszállt területeken«: ha ez történt volna,  nagy lenne az internacionális és interszekcionális hőbörgés, hiszen mindez a cionista-rasszista állam brutalitását bizonyítaná újfent, ami megérne egy újabb elítélő ENSZ-határozatot, egy újabb demonstrációt bármely tetszőleges campuson, egy újabb újságcikket arról, hogy mégis mit képzel az apartheid-állam? Most semmi ilyesmi nem történt, lehet továbbsétálni.

Most csak annyi történt, hogy húsz év után ismét államhatalomhoz jutott az az iszlamofasiszta társaság, amely egyszer már öt éven keresztül, Allah nevében földi pokollá tette a nép életét, különösen a nőkét, és akik hatalomvesztésük éveiben is időnként inzultálták a hitetleneket, volt, hogy savat öntöttek nők fedetlen arcára, volt, hogy főbe lőttek egy lányt, aki fontosnak tartotta lányok iskoláztatását. Most megint övék a terep, megint burkát erőszakolnak a nőkre.

A tálibok eddig inkluzív kormányt ígértek, amiből az lett, hogy csupa exkluzív, mogorva férfi néz ránk a hivatalos fotókról, már emiatt is be kéne őket iratni a Coca Cola valami bűnbánó-férfidominanciás tréningjére. Mint elmondták, »a nők feladata a gyerekek nevelése, és nincs rá szükség, hogy ők is tagjai legyenek a kabinetnek.« Egy valamiben azonban tartották szavukat: megígérték, hogy a nőknek az iszlám keretén belül lesz helyük a társadalomban, és tényleg. A nőügyi minisztérium helyett, annak épületében létrejött a “Bűn és erény minisztériuma”, amelynek a helye egyértelműen a Brazil. c filmben lenne, nem Kabulban.

Az egyetemeken egyelőre folytatódik az oktatás a női hallgatók számára is, de csak szegregáltan, hiszen »a koedukáció ellentmondásban áll az iszlám alapelveivel és a nemzeti értékekkel, szokásokkal és hagyományokkal«, a 7. osztálytól kezdődő középfokú oktatás azonban már csak fiúkra vonatkozik, lányok be se menjenek.”

Fotó: MTI/EPA/Felipe Trueba

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 43 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem kell keverni a fogalmakat. Mohamed próféta korában még híre sem volt a fasizmusnak, a törvények mégis így határozták meg a nők helyzetét.
A huri az iszlám vallás túlvilági nőalakja, a hithű mohamedán férfi jutalma a paradicsomban. Több is van belőle, a legvégső mennyországban szám szerint hetven. Makulátlan szűzekként és a földi asszonyoknál magasabb rendű nőként tekinti őket a szakrális hagyomány és az iszlám teológia. A férfi vágy megtestesítői és kielégítői, az elképzelhetetlen érzéki vágy és boldogság kifejezői.

A feministák rég rájöttek, hogy túltolták a biciklit, mint azok a kommunisták, akiket elvtársaik akasztottak fel.

Mégis a dzsihadista harcosokat ez is lelkesítette.
A dzsihádokban való harcban csak győzni lehetett. Ha egy muszlim harcos győzött, akkor élvezte a zsákmányt a Földön, ha megölték, akkor élvezte a jóformán hasonló jutalmakat a túlvilágon, csak nagyobb mértékben.
A dzsihadista tudta, hogy a Paradicsomban „duzzadó keblű egykorú [hurik]” várják (Korán 78:33), „lesütött tekintetű, nagy szemű [hurik]” (Korán 37:48),
„szép nők gyönyörű, nagy és csillogó szemekkel” (Korán 44:54).
„Olyanok ők, mint jácint és korall” (Korán 55:58), és akiket
neki adnak ”feleségül”. (Korán 52:20).

Azt jelenti, hogy a a muszlim vallás hatalmas erejűnek tartja a női szépség végzetes vonzerejét férfiemberekre.

Írod: A muszlim férfi "burkával-nikábbal kitakarja még a világból is, pedig őrjöng a haja - csak a haja - látásáért..."
Régebben az európai keresztény férfiak is hasonlóan éreztek. Ha megláttak egy gyönyörű női bokát kikandikálni a ruha alól, az már vágyat ébresztett bennük is.

Heine szép verse, melyet Loreleiről írt is kifejezi a női szépség hatalmas erejét, mely a Rajna zátonyainál sok hajós pusztulásához vezetett.

...A hegytetőn ragyogva tűz
Az esti napsugár.

Ott fönt a szüzek csodaszépe
Haját fésülgeti.
Csillog megannyi aranyéke
S aranyló fürtjei.

Fésülködik, s dalolgat ő.
Fésűje színarany.
A dal csodás: lenyűgöző
Melódiája van...

A kis hajó hajósát vad vágyakozás keríti hatalmába, nem veszi észre a sziklazátonyokat, csak felfelé néz a gyönyörű fiatal nő látványát csodálva. A hajót és a hajóst elnyelik a hullámok és ezt Lorelei idézte elő szépségével és énekével.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés