A mi afgánjaink

„Tévériporttól hangos az ellenzéki média: az augusztusban Magyarországra menekített afgánok hálásak a kormánynak, de panaszkodnak az elhelyezésükre Balassagyarmaton. Zsúfoltak a szobák és hideg az étel. Nofene. A történelem nem mindig a Grand Hotelben foglal szállást. Apám gyerekként nyaranta a gangon aludt a Gát utcában, mert a gang legalább nem volt telezsúfolva a testvéreivel és az anyjukkal, anyám meg csontsovány kiskamaszként élte túl a hitlerájt Németországban. De túlélte.

Magyarország sikeres menekítőakciója ugyancsak a túlélést biztosította számos afgán családnak az elől a borzalom – vagy akár a biztos halál – elől, amely várt rájuk a tálib uralom alatt, és amelyről afgán interjúalanyunk is beszél a mai lapszámunkban. Joe Biden katasztrofális helyzetfelismerése nyomán az amerikaiak szövetségeseinek sebtében kellett végrehajtaniuk azok evakuálását, akik az elmúlt években a segítségükre voltak kint, és ezért az életükkel is fizethetnének most.

Ha vállaltuk a szövetségesi feladatot, akkor ezekért a helybéliekért pedig felelősséggel tartozunk, a kimenekítésük erkölcsi kötelesség volt. Ráadásul éppen a munkakapcsolat miatt megbízható, leinformált emberek az »afgánjaink«, ellentétben a »palesztinunkkal«, akit egyenesen Guantánamóról fogadott be 2009-ben a Bajnai-kormány, mert jó fej akart lenni Obamáéknál. Palesztinunknak alighanem csak az állandó megfigyelése kerülhetett annyiba, hogy abból most minden nap Jamie Oliver főzhetne az afgánjainknak Balassagyarmaton. Ha ezt nem is tudjuk biztosítani, a jó szándék bizonyára előteremti a rezsót, a fazekat, a zsák krumplit és hagymát, hogy ne legyen hideg az az étel.”