Karácsony: Ne várjátok, hogy börtönt ígérjek konkrét politikusoknak

2021. szeptember 18. 7:21
Szombaton indul az ellenzéki előválasztás.

A szombati napon hivatalosan is elindult a baloldali előválasztás első fordulója. Ebből az apropóból Karácsony Gergely „Kezdődjön a változás" címmel hirdetett rendezvényt a Madách térre pénteken. Az eseményen Karácsony Gergely azt mondta: ne várják tőle, hogy börtönt ígér konkrét politikusoknak, mert azzal azt üzenné, hogy nem érdekli a jogállam.

Megemlítette a vasárnapi miniszterelnök-jelölti vitát is, ahol szerinte senki nem akarta legyőzni a másikat, így „legyőzték Orbán Viktor szellemét”. Azt érezte, hogy van „öt kiváló ember, igazi hazafiak”, akik között valaki „az egész országban ismert, valaki népszerű az ellenzéki és a bizonytalan szavazók között is, valaki kellő tapasztalattal rendelkezik”.

A főpolgármester elmondta: mind az öt jelölttel szívesen dolgozna együtt Magyarország felszabadításán és a közös kormányzáson, de az öt különböző szín között meg kell találni a közös nevezőt, és magát tartja az egyetlen olyan indulónak, aki mind az öt értéket képviselni tudja.

Nyitókép: Karácsony Gergely Facebook-oldala

Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Karácsony Gergelyt, mint választott vezetőt, Európában sehol nem tűrnék el. Főként sehol nem választanának meg egy ilyen embert szolgálatra, aki polgármesterként tönkretette a kerületét, életében csak hamis dolgokon keresztül érvényesült, nem mond igazat, minden alól kibújuk, mindent másra hárít, felelősséget nem vállal, NEM DOLGOZIK, ehelyett folyamatosan nem polgármesteri, PÁRTPOLITIKAI (ráadásul idegen ügynök) dezinformációs-provokációs projektet folytat a törvényes kormány ellen.
Karácsony hivatalosan Gyurcsány miniszterelnöki tanácsadója volt, annak a Gyurcsánynak, aki kénytelen volt bevallani: - "Hazudtunk, 4 éven keresztül." "Amit mondtunk, abból semmi nem volt igaz!" - semmit nem csinált a hatalmas adósságokon kívül, csak MÉRHETETLEN KÁROKAT a teljes magyarságnak az egész világon, Magyarországon kívül sehol nem fogadna el EGYETLEN POLGÁR SEM.
Nem így Magyarországon!
EBBŐL KELL KIINDULNI.
MAGYARORSZÁG EGYHARMADA - A PROSZTÓ-PROLI - SZÁNALMASAN IRIGY, KÁRÖRVENDŐ, MÁSNAK ROSSZAT KÍVÁNÓ, A ZABRÁLÁST-LOPÁST, SIMLISKEDÉST, KURVÁLKODÁST (FÉRFI-NŐI) KÖVETENDŐ PÉLDAKÉNT TEKINTŐ ALJANÉPBŐL ÁLL.
Karácsony ennek az aljanépnek az ALJA-IKONJA.

Az 1%-os propagandája: csiki-csuki, húzd-meg-ereszd-meg, libikóka, egyszer fent egyszer lent. Mindig csak "dialektikusan" hazudva.

Azért ez a Karácsony egy ritka tehetséges valaki. Semmi hozzáértés, munka és politikai véna nélkül kerül egyre magasabbra.
Valahogy sodorja őt az ellenzéki (mocs)ár, lássuk, mikor, mibe akad majd bele!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés