A kutatásnak nincs neme

III. évfolyam 37. szám | Meta - Feminens
2021. szeptember 16.
„Én vagyok rá a reális példa, hogy lehet a férfivilágban érvényesülni családanyaként, kutatóként és középvezetőként is” – vallja Balázsi Katalin, az anyagtudományok és a transzmissziós mikroszkópia szakértője, a Nők a Tudományban Egyesület (NATE) elnöke.

Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilapban.

A kutatók nem csak nagy szakállú, fehér köpenyes, korosodó férfiak lehetnek – hívja fel a figyelmet Balázsi Katalin, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Energiatudományi Kutató­központ Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének első és máig egyetlen női laborvezetője szinte minden elő­adásában. Hétköznapi példákkal, szemléletes történetekkel magyaráz, örökké hitelesen: muszáj hinni neki, amikor azt mondja, kutatónak lenni jó. Megosztja, miképp készítettek csoportjával tojáshéjból csontpótlót, majd azt, hogyan tettek radarok által láthatatlanná vadászrepülőket egyetlen alkatrész fejlesztésével. Sztereotípiákról, nehezített pályáról és igazságtalan megkülönböztetésről is szót ejt, de nem marad kétség a hallgatóban afelől, hogy szereti a hivatását.

Katalin egy háromszázötven lelkes felvidéki faluban született és nőtt fel. Úgy találták a szülők és a tanítók, hogy matekból kifejezetten jó a kislány, így Besztercebányára küldték középiskolába, ahol az osztályban egyedüli nőként állta a sarat, s szerzett az évek elteltével villanyszerelő szakképesítést az érettségi mellé. „Mindig klasszikus jó kislány voltam: mindenben meg akartam felelni másoknak – nem magamnak, mert semmi önbizalmam nem volt akkoriban. Ha kellett, programoztam, ha kellett, bakancsban szereltem a vezetékeket. A matematikatanárom terelgetett, küldött versenyekre, amiken magamtól sosem lett volna bátorságom indulni, így kezdődött minden” – emlékezik vissza.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés