Náci egyenruhában tüntettek fiatalok Hollandiában

2021. szeptember 14. 14:22
Mintegy tíz fiatal vélhetően a járványügyi intézkedések ellen tiltakozva, náci egyenruhában vonult végig hétfőn a mintegy 21 ezer lakost számláló kisváros utcáin.

Az interneten látható fotókon az egyik fiatal csíkos rabruhát és Dávid-csillagot visel, miközben a többiek játékfegyverekkel a fejére céloznak. 

Ez a viselkedés nemcsak rendkívül kifogásolható és helytelen, hanem nagy társadalmi csoportokat is sért. Ezzel az ízléstelen akcióval ezek a fiatalok egyértelműen átléptek egy határt” 

– áll az önkormányzat közleményében.

Cees van den Bos polgármester úgy nyilatkozott a helyi sajtónak, megérti, hogy ezek a fiatalok hallatni akarták a hangjukat a koronavírus-járvány terjedése elleni intézkedések hatásaival kapcsolatban, azonban teljességgel érthetetlen, miért ilyen módon tették. Nemcsak önkormányzatunk, hanem az egész település helyteleníti az ilyenfajta tiltakozást – tette hozzá. A fiatalok még aznap este bocsánatot kértek akciójukért.

Bocsánatot kértek, de nem mondták, miért öltöztek be

„Egyáltalán nem állt szándékunkban visszaidézni a második világháború emlékét” – írták levelükben, bár nem tisztázták, hogy mi volt az indíttatásuk.

Szeretnénk hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem vagyunk antiszemiták vagy náciszimpatizánsok, tetteinkért őszintén bocsánatot kérünk”

– tették hozzá az NLTimes által közzétett levelükben. Az illetékes ügyészség vizsgálja történt-e bűncselekmény. 

Urkban januárban, a járványügyi intézkedések ellen tiltakozók felgyújtottak egy tesztközpontot, míg márciusban a tiltás ellenére továbbra is templomba járó emberek egy csoportja újságírókat támadott meg. Hollandiában ezen a településen az egyik legalacsonyabb – csupán 23 százalék – a beoltottsági arány.

(MTI)

Nyitókép: Twitter 

Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azt hiszem, róluk szól a "csekély értelmű medvebocs" - jelző.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés