Szembe kell szállni, mert rosszul fogunk járni

Nem szabad megengednünk, hogy Brüsszel a háborúra hivatkozva még több pénzt vegyen el tőlünk, még több hatáskört vegyen el, még több hitelt vegyen fel.

Az EP határozata korunk tomboló baloldali programdiktatúrájának újabb lenyomata.
Az Európai Parlament kedden elfogadta azt a határozati javaslatot, amelynek értelmében az unió teljes területén el kellene fogadni az azonos neműek házasságának intézményét.
A baloldali programalkotás csapdájába már évekkel ezelőtt önként és dalolva sétáló parlament – miközben egyre ritkábban foglalkozik valós problémákkal és kérdésekkel – lassacskán felvonhatja az Open Society Foundation zászlaját is a hozzá tartozó épületek elé, mára ugyanis papírja van róla:
Az EP döntése a 2020-as évek tomboló baloldali programdiktatúrájának újabb lenyomata. Az intézkedést persze jogkiterjesztésként exponálják: önmagukat pedig a jog bajnokaiként ünneplik most azok a politikusok, akik tudatosan vagy akár csak egyszerű bábként, de kiszolgálják a szélsőséges irányzatok család- és házasságellenes törekvéseit. Eközben élő bizonyítékaivá válnak annak, amit egyes elszólásaikban már maga a lobbi emberei is beismernek, mégpedig éppen azt, hogy létezik és tudatosan működik az az LMBTQ-aktivistahálózat, amely könyörtelenül hajtja végre agendáját a nyugati világban.
Az Európai Parlament döntése figyelmen kívül hagyja, hogy az azonos neműek kapcsolata per definitio sem lehet házasság, s az is keveseket foglalkoztat a most tapsolók közül, hogy a házasság intézményének megerősítéséért vajmi keveset (vö.: semmit sem) tett ez az intézmény, ellenben olykor-olykor sietett aggodalmának adni hangot, amikor egyik másik tagállam határozottan támogatni kezdte a házasság és a család intézményeit (lásd még: Magyarország).
Szinte percre pontosan az EP nyíltan keresztényellenes döntésével egyidejűleg egy budapesti konferencián Balog Zoltán püspök felidézte azokat az időket, amikor a magyarok által kidolgozott Európai Roma Stratégiával kapcsolatban kialakult vitában a roma kultúra megerősítésének kérdését azért blokkolta az EP, mert a kultúra területén nem érezte kompetensnek magát. Mindez persze meg is látszik…
és dekonstruálja a házasság, ezzel párhuzamosan pedig a család fogalmát, s feljogosítva látta magát arra is, hogy forradalmi hevületében radikális álláspontját megpróbálja mindenkire ráerőltetni.
Eközben továbbra sincs terítéken az európai őshonos kisebbségek ügye, alig pár képviselőt foglalkoztat, hogy Afganisztánban házról-házra járva keresik a tálibok a keresztényeket; de beszélhetnénk olyan divatos kifejezésekről is, mint a versenyképesség, vagy az önérdekérvényesítő képesség, amelyekben az unió látványos bukást él át a globális politikai térben.
A szavazás végeredménye intő jel abból a szempontból is, hogy láthatóvá vált, milyen társadalompolitikai földcsuszamlások indulhatnak el hazánkban is, ha netán hasonló összetételűvé válna nemzeti törvényhozásunk. Isten őrizz!