A feminizmus ma már konzervatív fogalom – Molnár-Bánffy Kata a Mandinernek

2021. szeptember 11. 19:00
Széteső társadalomhoz vezet, ahogy liberális ideológiák mentén, módszeresen és intézményi szinten gyengítik a család intézményét – figyelmeztet a Képmás magazin tulajdonosa és vezetője. Szerinte a szabadság mindenek felett való kezelése lenevel minket az alázatról, ezért a gyermekeinknek nemcsak azt kell megtanítani, hogyan fejezzék ki vágyaikat, és kutassák, milyen lehetőségeik vannak azok teljesítésére, hanem azt is, hogy van, amit nem kaphatnak meg. A kommunikációs szakemberrel az LMBTQI-mozgalomról, genderideológiáról, elfogadásról, a családok megvédéséről és arról beszélgettünk, hogy a legfájósabb lábbal is lehet járni. Azt is megtudjuk, szerinte miért van árnyoldala is a kormány családbarát kommunikációjának. Interjú.

Milyen érzésekkel, gondolatokkal vette át a Családokért díjat Novák Katalin családokért felelős minisztertől?

Úgy érzem, hogy az elismerést igazából a Képmás magazin és a Média a Családért Alapítvány egész alkotóközössége kapta. Előbbi húsz, utóbbi pedig tizenöt éves lesz. Sokkal hamarabb kezdtük el felhívni a figyelmet a családra mint értékre, minthogy ez a politikai napirend részévé vált volna. Annak pedig külön örültünk, hogy olyan erő került kormányra, amelyiknek ez szintén fontos.

Hogyan kezdődött, miért pont a családra mint értékre esett a választása?

Sokféle munkám van, a Képmás és az alapítvány csak egy-egy szeletei az életemnek, és még csak azt sem mondanám, hogy a legtöbb időt és energiát igénylők. Mellettük egy kommunikációs ügynökség, a Salt Communications Kft. résztulajdonosa és vezetője vagyok, ez adja a legtöbb feladatot is, alapvetően kommunikációs szakemberként definiálom magam. Az ügynökségen keresztül kerültem kapcsolatba a Képmással is. Munkakapcsolattal kezdődött, a cégem azóta a magazin tulajdonosa, a kiadót is én vezetem. Visszatérve a kérdésre, tizenöt évvel ezelőtt készítettünk egy kutatást, aminek az eredményéből az derült ki, hogy

maga a család szó elsősorban negatív kontextusban jelent meg a médiában:

a családon belüli erőszak szóösszetételben szerepelt legtöbbször. Ez egyrészt nagyon szíven ütött minket, másrészt arra intett, hogy ami nekünk evidens – az, hogy a család érték – nem biztos, hogy másnak is az, ezért meg kell tanulnunk hitelesen és okosan beszélni róla. Először mi magunk kezdtünk nagyon tudatosan odafigyelni erre, aztán másokat is erre ösztönöztünk, ezért alapították a kollégáim a Média a Családokért-díjat, amit minden évben a legjobb cikk vagy műsor elkészítőjének ítélünk oda.

Biztosan a gyermekkora is predesztinálta erre az útra. Nagycsaládban nőtt fel, hét gyermek között a legidősebbként.

Nekem is – mint a legtöbb konzervatív családból jövő felnőttnek – sok elakadásom és feladatom van azokkal a mentális váltókkal, szabályokkal, amiket a gyerekkorunkban beállítottak. De ez nem változtat azon, hogy hiszek a család értékében. Meg kell tanulni ezt az örökséget feldolgozni, megküzdeni azzal, ami akadályoz és előnyünkre fordítani, ami jó. Ezeket a küzdelmeket én is megvívtam, hálával gondolok a mögöttem lévő terápiás munkára, mert ennek hatására kiegyensúlyozottabban tudok együttélni a családommal, a közösségekkel, ahová tartozom.

Személyes tapasztalatom szerint is van alapja annak, amit a konzervatív „szabályokkal és váltókkal” kapcsolatban mond, de miért általános ez a jelenség?

Mindenki küzd, bárhová születik is, csak mindenki mással. Nekünk vannak gyökereink, nem vagyunk identitás vagy értékrendnélküliek.

Megtanítottak arra, hogy mindent túl kell élni, ki kell bírni

– erdélyi családoknál ez még erősebb –, ezért kőkeményen tudunk dolgozni, megküzdünk a szembejövő kihívásokkal. Van egy túlélőkészletünk, ami óriási előny. Ez a konzervatív nevelésben a pozitívum, de van benne kevésbé jó is, például az, hogy nem kezeli partnerként a gyereket. Mindenkinek abban kell megtalálnia az értékeket, amit kapott, és azt fordítani a maga és mások javára.

Mit jelent az Ön számára a család?

Elsősorban szubjektív fogalom, számomra a férjemet, a gyerekeimet, a szüleimet, és a testvéreimet. Elvontabban megközelítve pedig a társadalom jól működő egysége. A család jogi, gazdasági közösség is, jó, hogy az emberiség családok mentén rendezkedett be. Ennek szétverése, felbomlasztása, elgyengítése csak akkor lesz lehetséges, ha helyette felmutatunk egy másik alternatívát. Ám, eddig akárhányszor is próbált a társadalom máshogy berendezkedni, minden kísérlet kudarcba fulladt.

Milyen fő kihívásai vannak a családoknak ma itthon?

Egyetértek azzal a szemlélettel, hogy a világ értelmisége baloldalivá vált: masszívan jellemzi a nyugati világot a marxista gyökerű család-, házasság- és értékrendellenesség. Ezt már Magyarországon is látjuk. Miközben azt hittük, hogy itthon legyőztük a kommunizmust, a marxizmus szépen terjeszkedett Nyugat-Európában. Nem véletlen, hogy Kelet-Európában több ország is nemzetállamban gondolkodik: merthogy nekünk van élményünk arról, hogy milyen baloldali diktatúrában élni. Sokszor tapasztaljuk a látszólag liberális, valójában marxista gyökerű, nyugati ideológiai táboroktól, hogy szerintük bizonyos dolgokat még csak gondolni sem lehet. Ezt utoljára a kőkemény marxizmus-sztálinizmus idején éltük meg.

Akkor azt nem lehetett mondani, hogy a kommunizmus nem tökéletes, ma meg azt nem, hogy két nem van: nő és férfi.

A Képmás magazint azért nem árulhatjuk egy nagy közösségi oldal webshopjában, mert a magazinnak az az alcíme, hogy Nőknek és férfiaknak. Ezt a közösségi oldal diszkriminatívnak minősítette. Ismerős ez a fajta hozzáállás a világhoz, igaz? Félek tőle, hogy előbb-utóbb eljön az az időszak, mint a mi gyerekkorunkban, hogy mást tanulunk otthon és mást az iskolában. Ahogy Rod Dreher mondja: mi keresztények szigetekre szorulunk majd vissza, és hamu alatt kell őriznünk majd a parazsat.

Elég borzasztóan hangzik.

Még nem tartunk itt. Kelet-Európában egyelőre máshogy gondolkodnak az emberek. Egyszer már összeomlott a lábunk alatt egy ilyenfajta marxista rendszer, hátha reményt ad ez arra, hogy újra összedőlhet. Az emberek nem hülyék. Ebben lehet bízni.  

„Nem tanultuk meg megvédeni ezt az elemi fontosságú intézményt, de most, hogy sok támadás éri, meg kell tanulnunk jól és hitelesen beszélni róla” – mondta egy interjúban a családról. Milyen támadásokra gondol? Mitől kellene megvédeni?

Folyamatosan lazítják fel a házasság és a család fogalmát: már lassan egy macskával együtt lakó ember is családnak nevezi magát. Nyilván az egyszülős családoktól, vagy a mozaikcsaládoktól jóérzésű ember nem vitatja el, hogy családnak nevezze magát, ez így van jól. De, amikor tudatosan, módszeresen és intézményi szinten, különböző liberális ideológiák mentén gyengítik a család fogalmát, az egy széteső társadalomhoz vezet. „A keresztény családok arra hivatottak, hogy tanúságtételükkel Isten szeretetéről beszéljenek, ébresszék az Isten utáni vágyat, és mutassák meg, az Evangélium és az általa javasolt életstílus szépségét. Amikor a házasságok nagy része válással véget ér, erős a tudatosan vállalt szingli életmód divatja, vagy akár egy háziállattal való együttélést is családnak neveznek, a világunknak különösen szüksége van erőteljes családiinjekcióra”. Ezt az a Ferenc pápa mondja, akit szeretünk liberálisnak gondolni, pedig valójában az igazán dogmatikus kérdésekben semmiből nem engedett még soha.

Mi lehetne ez az injekció?

Jól működő családokat kellene felmutatni. Először is mindannyiunk feladata, hogy jól működő családdá váljunk. A keresztényeknek például nagyon sokat kellene azon dolgozniuk, hogy ne váljanak el. Előbb-utóbb mindenkit megkísért a válás gondolata, de sokszor hiába házasodik újra az ember, egy másik kapcsolatban is ugyanazt a rossz mintát követi. Vagyis,

valójában megéri magunkon és a kapcsolatunkon dolgozni, és egy házasság 2.0-át létrehozni a válás helyett.

„A genderideológia mozgalmai nem tisztelik a teremtett világot” – idézet Öntől. Mit ért ez alatt?

Az LMBTQI-mozgalomban megjelenített identitások közül nem az első három betűvel van probléma. Minden társadalom elfogadó a homoszexuálisokkal kapcsolatban. Remek példa erre Tbiliszi esete. Georgia fővárosában, ahol háromezer éve élnek homoszexuálisok, a pride előtt szétverték az ottani LMBTQI-irodát. Régóta ott élő barátoktól tudjuk, hogy Tbilisziben soha senki nem bántotta a homoszexuálisokat, egész eddig pride-ot se akart csinálni ott senki. Ám most kitalálták, hogy legyen, hogy a létjogosultsága ne legyen kérdés, elkezdtek a témáról beszélni, „homofóbok vagytok, nem szerettek minket” – szajkózták, erre volt válasz az iroda szétverése. Ez nem mentség persze, nem szabad erőszakkal fellépni, de fontos ismerni a teljes történetet. Valami hasonló történik Európában is. A teremtett világ tiszteletét egyébként a nemváltó műtétek kapcsán emlegettem.

A szabadság mindenek felett való kezelése lenevel minket az alázatról.

Természetes, hogy vannak dolgok, amikre vágyik az ember, és mégsem kapja meg. A gyermekeinknek nemcsak azt kell megtanítani, hogy fejezzék ki a vágyaikat, és kutassák, milyen lehetőségeik vannak azok teljesítésére, hanem azt is, van, amit nem kaphatnak meg. És azt is, hogy tartsák tiszteletben azt a helyet, ahová születtek, valamint a közösséget, nyelvet, nemet és bőrszínt is. Attól, hogy egy férfi nővé operáltatja magát még nem lesz nő, csak egy átoperált férfi marad.

És mi a helyzet azokkal, akik azért vetnek véget az életüknek, mert homoszexuálisok – teszik fel a kérdést gyakran.

Mindenkivel, a homoszexuálisokkal szemben is egy feladatunk van: szeretni őket. „Szeresd felebarátodat, mint saját magadat!” – mondja a szeretetparancs. Senki nem lesz öngyilkos azért, mert homoszexuális. Azért igen, mert úgy érzi, nem szeretik, márpedig ez az ő családjának, környezetének a felelőssége. És megint a kályhához kanyarodtunk vissza: a családokat kell tehát megerősíteni. Egy jól működő családban elfogadható, hogy nem mindent kapok meg, ahogy az is, hogy másmilyennek érzem magam. Ha úgy érzem, szeretnek, nem lesznek szuicid gondolataim. A házasságnak a titka is az, hogy van valaki, aki feltétel nélkül elfogad és szeret. Ezt kellene, hogy biztosítsa a család a gyerekeknek is. Ez a feladatunk.

Említette, hogy 15 évvel ezelőtt a család főleg negatív kontextusban jelent meg a sajtóban. Most mi a helyzet?

Néhány éve még azt mondtuk, jelentős javulás történt. Ám, most, hogy ennyire átszövi a család fogalmát a politika, megint nehéz. Ráadásul két oldalról van nehezítve a pálya. Egyrészt a családot eleve begyöpösödöttnek, porosnak, rossznak, erőszakosnak, agresszívnek minősítik bizonyos körök, másrészről

sajnos természetszerűleg kissé kontraproduktív a kormány családbarát kommunikációja.

Ha valamilyen politikai tábor kiáll egy érték mellett, ami mondjuk fontos neked, akkor az az érték onnantól kezdve sajnos a politikai táborhoz fog kötődni. Ebből pedig az következik, hogy politikai alapon távolodnak el egyesek a számukra értékes dologtól, annak ellenére, hogy maguktól nem tették volna. Ez Magyarországon is látszik: politikai téma a család, így innentől fogva nehéz erről csupán értékrend mentén beszélni.

Kiadóvezetőként hogyan látod az újságírói szakmát?

Elveszett a reputáció. Nehéz olyan újságírót találni, aki hajlandó alapos munkát beletenni egy-egy írásba. Ilyen már nagyon kevés van. Bal és jobboldalon is mindenki a saját prekoncepcióit írja meg, leöntve egy kis értékrendbeli mázzal. Mindannyian azt csináljuk, van, aki kicsit, van, aki jobban.

Helyet kapott a MOL-Új Európa Alapítványban is. Mit gondol, miért esett Önre is a választás?

Dolgoztam korábban a MOL-csoportnak: a pályázati rendszerük kialakulása felett bábáskodtam, és a támogatásokkal kapcsolatos stratégiájuk meghatározó munkatársa voltam itthon és Romániában is. Mindig is azt éreztem, hogy egy olyan stratégiai fontosságú nagyvállalatnak, ami a GDP jelentős részét adja, legyen elkötelezettsége az országért és a régióért. Fontos, hogy egy ilyen nagyvállalat társadalmi elkötelezettséggel bírjon, és ne azt figyelje, hogyan lehet valamit a legolcsóbban megoldani. Még csak most indult a munka, nagy megtiszteltetés, hogy a részese lehetek, nagyon sok projektet fogunk majd támogatni, izgalommal várom a munkát. Többek között Demeter Szilárddal, Miklósa Erikával, Kemény Dénessel fogunk ülni a kuratóriumban. Nagyon szép dolgokat tudunk majd csinálni.

815 kilométert tett meg tavaly a férjével egy zarándoklaton. Hogy bírta?

Gyalog mentünk Budapestről Csíksomlyóra, nagyon szép, kegyelmekben gazdag öthetes út volt. De az első két hétben fizikailag kifejezetten nehezen bírtam, ami nagy csalódás volt, meg kellett küzdenem a kudarcélménnyel. De azt gondolom erről, hogy most van egy nagyon fontos tudásom, az, hogy képes vagyok erre, fájó lábbal is, meg sportolói múlt nélkül is. Az elszántság meg a határozott cél, a vízió nagyon sokat segít. És persze a Jóisten kegyelme. A következő évtizedekben bármi megtörténhet – szükség lesz az ilyen fajta túlélőképességeinkre. Amíg nem vágunk bele, nem tudjuk, hogy alkalmasak vagyunk-e, de innen üzenem a kedves olvasónak, hogy igen, mindannyian alkalmasak vagyunk. A legfájósabb lábbal is lehet járni, ez a tudat pedig megerősíti az embert. Fantasztikus megélni, hogy az éhségnél, a szomjúságnál és a fáradtságnál összetettebb problémáid nincsenek, ezeken egy szendvics, egy pad, egy szellő segít. Ennyi. Ez maga a szabadság. Nagy élmény, hiszen a több pénztől, a több fogyasztástól soha nem lesz nagyobb szabadságfaktorunk. És persze szép Istenélmény is egy ilyen zarándoklat, márpedig nagyon fontos a családoknak és a közösségeknek visszatalálni a Jóistenhez.

Mi a reménységünk, tartalékunk, utánpótlásunk? Csak felülről tudjuk behúzni.  

Kiadó- és kommunikációs ügynökség vezetése, alapítványi kuratóriumi tagság, húsz maratonnyi kilométer Csíksomlyóra. Hogyan egyezteti össze mindezt a családdal?

Nem értek egyet azzal a gondolattal, hogy vagy család, vagy munka, hiába sulykolják ezt a nőknek. Valójában, ha a munka örömet okoz, az energizál a család vonatkozásában is, és fordítva. Itt fontos megjegyeznem, hogy úgy látom,

a feminizmus, pontosabban az, hogy vigyázzunk a nőkre, átcsúszott a konzervatív oldalra.

A transzokat és a nőket nem lehet egyszerre pártolni: vagy-vagy. Egyetértek a Harry Potter írójával abban, hogy egy nagyon kicsi csoportnak engedünk a világ felével szemben. Márpedig ez nagy baj. Beengedjük a magukat nőnek gondoló férfiakat a női mosdóba, női börtönökbe, ezzel pedig kitesszük a nőket a szexuális ragadozóknak. Csomó mindent elért a feminizmus mostanra, amit a transzmozgalom egy tollvonással tönkretesz. Ugyanígy az iszlám térhódítása a bevándorló csoportok növekedése miatt Európában, veszélyezteti a nők mindennapjait, lásd kölni szilveszter és sok más példa. A feminizmus a hagyományos formájában elmúlt liberális érték lenni, a nőket nekünk konzervatívoknak kell megvédeni. A nőknél van az anyanyelv, anyatej, rajtuk múlik, hogy Istenhívő lesz-e egy család, vagy sem. És bennünk mélyen gyökerezik a tudás: Isten az embert a saját Képmására, férfinak és nőnek teremtette…

Fotók: Páczai Tamás/Képmás

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A feminizmus nem egy konzervatív fogalom, hanem egy betegség.

A gender-ideológia lényege a totális tagadás, a végtelenített differenciálás, s ezért eme ideológusok szerint minden "konzervatív", ami határt jelöl ki.

A feminizmus a gyökere az egész mostani szörnyűségnek. Azzal indult, ide jutott.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés