A kifogásolt hiányos iskolai oltási körülmények kapcsán az NNK továbbá jelezte: tudják, hogy nem minden iskolaorvosi rendelőben ideálisak a feltételek, de a vonatkozó jogszabályok alapján nem szükséges minden oktatási intézményben iskolaorvosi rendelő, amennyiben azonban van rendelő, lennie kell hűtőszekrénynek hőmérővel, hűtőtáskának és nyomtatónak is.
Az országos tiszti főorvos kiemelte az együttműködés fontosságát: „Az egészségügyi dolgozók különösen nagy terhelésnek vannak kitéve, de a lakosság jogos elvárása, hogy éppen tudásuk, hivatásuk iránti elkötelezettségük miatt példát mutassanak ebben.
Az ezzel ellentétes magatartás, amely azt keresi, hogy a járvány leküzdése érdekében hozott intézkedés miért nem hajtható végre, nem elfogadható,
sem a veszélyhelyzeti jogszabályok, sem az etikai normák alapján.”
Mégiscsak lehet párhuzamot vonni az oltási kampányok között