Emlékezetes: tavasszal Déri Tibor momentumos polgármester és alpolgármestere, Kanász-Nagy Máté, aki egyben az LMP társelnöke is, még arról értekeztek: mivel a kormány nem gondoskodik a védőoltásokról, lépniük kell. Az önkormányzati oltási kampány megszervezése végül elmaradt, és kiderült az is, semmilyen fennakadás nem történt az állami vakcinációban.
Nagy István, a helyi Fidesz frakcióvezetője szerint a baloldal – Déri csapatával és az LMP-s alpolgármesterrel az élen – ezúttal is bebizonyította, hogy alkalmatlanok a kerület vezetésére, hiszen az iskolakezdés előtt csupán annyi lett volna a feladat, hogy megszervezzék és biztosítsák a személyi és tárgyi feltételeit az iskolai oltási kampánynak.
Mint közösségi oldalán írta: „Most oltani kell, vakcina is van hozzá. Ungár Klára, a szakrendelő ügyvezető igazgatója ennek ellenére levelet írt, és mondvacsinált okokra, ráadásul az iskolaorvosokra hivatkozva megtagadta a gyerekek beoltását. Szégyen!”
Megszólalt az előző polgármester is
Wintermantel Zsolt korábbi újpesti polgármester is a közösségi médiában szólt hozzá a témához. Értelmezése szerint az önkormányzat, illetve a fenntartásában működő szakrendelő megtagadta, hogy megszervezzék és biztosítsák a személyi és tárgyi feltételeit annak, hogy az iskolákban szeptember elején beoltsák azokat a 12 éves kort már elért gyerekeket.