Vízpart, nyár, szerelem

III. évfolyam 35. szám | Meta - Jegyzet
2021. szeptember 2.

A nyarat általában vízparton töltöm. Hűséges típus vagyok, ahol letáborozom, ott zajlik a nyári szünet, oda térek vissza rendszeresen. Ízlés, kedv és főleg horgászszerencse kérdése, hogy ez a part melyik folyóhoz tartozik éppen. Idén a sors kockavetése a Fekete-Körösnek kedvezett, amely távol esik a gyerekkori vakációk helyszínétől, a Fehér-Körös melletti, Szanazug nevű üdülőhelytől, de legalább ott az erdő. És annak csodálatos állatvilága. Nem szégyellem, a halfogás élménye másodlagos jelentőségű, ha pecázni indulunk: főleg a pikkely nélküli vadakat lessük, melyek sötétedéskor nagy számban merészkednek elő a mályvádi rengetegből, s mint a rendes magyar állatok, inni indulnak.

Amikor délután a horgászhely felé röpít az autó, még csak elvétve látni a fauna képviselőit, egy-egy csapott fülű nyulat vagy a magasban vitorlázó ölyvet leszámítva pőre a gát környéke. Kiégett fű, sötéten hallgató fák, a töltés fölött lebeg a por kondenzcsíkja. Ezek a várakozás órái. Leszámítva, ha valaki görbe útra téved. Mint az a ravaszdi, amelyet a minap láttam odalent, az ártérben. Arra lettem figyelmes, hogy fölkapja a fejét, szemrehányó pillantást vet rám, majd egy szökkenéssel eltűnik a sás sűrűjében. Mint akit rajtakaptak. Merthogy ez történt. Megcsalást regisztráltam a Körös-parton!

Nyitókép: Shutterstock

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés