Aki otthon segíti a családokat

III. évfolyam 35. szám | Meta - Feminens
2021. szeptember 2.
Több száz önkéntes ad támogatást a segítségre szoruló két- vagy egyszülős családoknak az Otthon Segítünk Alapítványon keresztül. Hegedüs Rékával, a szervezet vezetőjével beszélgettünk a szülői lét mai kihívásairól, az alapítványról és saját indíttatásáról.

Gacsályi Sára írása a Mandiner hetilapban.

Telefonál egy frissen megözvegyült apuka: két gyerekkel maradt egyedül, segítségre lenne szüksége. Néhány nap elteltével egy édesanya jelentkezik: az idegösszeomlás szélén áll, nem bírja egyedül a feladatokat – az apuka nincs jelen az életükben. Egy harmadik családban a szülők közös döntése volt, hogy segítséget kérjenek, a gyerekekkel otthon lévő anyuka ért az ereje végére. A segélykérő hívások mind az Otthon Segítünk Alapítványhoz (OSA) futnak be.

„Országszerte 250-300 önkéntesünk van, akik a családok rendelkezésére állnak. A járványhelyzet óta sok összeomlás szélén álló anyuka keresett meg bennünket; a kisgyerekes családokra, különösen, ha egyéb nehézség is van az életükben, rendkívüli mentális és fizikai terheket rótt ez az időszak” – osztja meg lapunkkal az alapítvány vezetője. A szervezet az önkéntesnek jelentkező szülőket – ugyanis náluk csak szülő lehet más szülő segítője – felkészíti, majd a segítséget kérőkhöz irányítja. Fontos, hogy minden esetben ők jelentkeznek, nem a szervezet keresi fel őket, ez is a hatékony működés egyik sarokköve. A kapcsolatfelvétel után az önkéntes jellemzően hat hónapon át heti néhány órát tölt a családnál. Nem bejárónő, nem bébiszitter és nem is terapeuta, de jelen van, támogatással, szeretettel és megértéssel fordul a legtöbbször magát magányosnak érző, kisgyerekes szülő felé.

A jövő nemzedék érdekében most kell támogatnunk a kisgyerekes szülőket”

„Nem könnyű ma anyának lenni. A koordinátorainkkal, önkénteseinkkel sokat beszélgetünk arról, hogy az utóbbi húsz évben jelentősen megváltoztak az anyák bizonytalanságai, félelmei, és hatalmas elvárásokat raknak magukra. Ma a médiában azt látjuk – és a társadalom is sokszor azt közvetíti –, hogy milyen a szuperanyuka. Egy baj van ezzel: nem létezik ilyen nő, a hamis képnek való megfelelési vágy azonban agyon­nyomja az anyákat” – magyarázza Hegedüs Réka. Úgy látja, az anyukák alapvető viselkedése is megváltozott az utóbbi évtizedekben: előtérbe került a tudatosság, ám a túlzott tudatosság gyakran aláássa annak lehetőségét, hogy spontán módon, a cselekvésből fakadó örömért legyenek együtt a gyerekükkel. „Százfelé hordjuk már az óvodásokat, alsósokat is, különórára, fejlesztésre, aztán otthon fejlesztő játékot játszunk velük. Pedig néha többet ér csak bámulni a kavicsokat vagy mondókázni, egyszerűen együtt lenni. Ma azt látjuk, tanítani kell az anyukákat mesélni, játszani.” A külső elvárások mellett az édesanyák egymáshoz való viszonya is megváltozott Réka tapasztalata szerint. Ma már jóval ritkábban alakulnak spontán játszótéri körök és ebből kibontakozó lokális, egymást segítő szülőkapcsolatok. A koronavírus-járvány természetesen sokat rontott ezen: az egyébként is izolált kisgyerekes anyukák még inkább magukra maradtak. Gyakran látni, hogy a családok a gyerek érdekeit szem előtt tartva zöldövezetbe költöznek: kikerülnek az addig megszokott közegből, és az apuka visszajár a városba dolgozni, az anya viszont napi 8–12 órára egyedül marad az új helyen a gyerekekkel.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés